Amerikai bedobó

2022.08.06. 15:00

DeCosey is Fehérváron játszik

Quenton DeCosey, a 27 esztendős, amerikai kosárlabdázó aláírta szerződését az Alba kosárcsapatával. Augusztus derekán érkezik a koronázóvárosba.

Horog László

Quenton DeCosey egyetemi évei alatt a Temple University csapatában szerepelt

Forrás: Temple

A legutóbb Zalában remeklő, 27 éves, tengerentúli bedobó, Quenton DeCosey a 2022-23-as idényben a Gáz utcában szerepel. Az amerikai kosaras rövidesen betölti 28. életévét, 1994. augusztus 8-án született Union városában, New Jersey államban. Középiskolás évei során a helyi St. Joseph együttesében szerepelt, az egyetemi bajnokságban, az NCAA-ban a Temple University csapatát erősítette, 2012-től 2016-ig. Hat éve szerződött Olaszországba, az Universo Treviso csapatához, majd a szintén olasz Pallacanestro Chieti következett. Görögországba folytatta, a Koroivos Amaliadas színeiben, aztán hazatért, az NBA G League-ben érdekelt Maide Red Hawsk volt a munkáltatója, később az ugyanebben a ligában szereplő Salt Lake City Stars. Visszatért Görögországba, 2019-ben szerződött a Lavrio gárdájához, a következő idény már az Aris Thessalonikinél találta. A lengyel bajnokságban, a Start Lublinban pattogtatott, tavaly december végén, az ünnepek előtt szerződött Zalaegerszegre, a távozó Carlton Guyton helyét vette át a csapatban.

A 196 centiméter magas, 93 kg súlyú DeCosey kiegyensúlyozottan teljesített az elmúlt félévben, komoly érdemeket szerzett abban, hogy a gyengén rajtoló zalaiak végül különösebb gond nélkül megőrizték tagságukat az élvonalban. Az amerikai sportoló bedobóként és a hátvédként is bevethető, kimondottan jó csapatember, atletikus, kiválóan dob, távolról különösen. A mögöttünk hagyott hónapokban ő volt a ZTE kulcsfigurája, a klubvezetők reményei szerint hasonló teljesítményt nyújt Fehérváron is.

Takács Martin a tavasszal kölcsönben szerepelt Egerszegen, hónapokon át együtt pattogtatott DeCosey-val, a fehérvári hátvéd nagyon jó véleménnyel van az amerikai bedobóról.

– Jó csapatember, előttem két héttel érkezett Egerszegre. Barátságos, segítőkész volt velem, csak a legjobbakat mondhatom róla. Érett kosaras, jó fizikummal, pontosan dob, a hármasokat különösen hatékonyan szórja. A ZTE legjobbjának bizonyult a tavasszal, mindig lehetett rá számítani, ő volt a csapat legeredményesebbje. Örülök, hogy együtt folytatjuk az Albában, meggyőződésem, vele erősebbek leszünk – mondta Takács Martin.

A fehérváriak ügyvezetője, Simon Balázs elmondta, jól haladnak az építkezéssel a következő idény kapcsán, a csapat gerince kialakult, ám terveznek még további erősítést. Szeretnének ütőképes gárdát építeni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában