A Mol Fehérvár FC védelme a meccs szünete után teljesen összeomlott Kisvárdán

2022.08.28. 16:29

Beütött a Vidinek a várdai keserű

Kisvárda Rangadónak indult, azonban a Kisvárda Master Good meggyőző játékkal múlta felül a Mol Fehérvár FC együttesét az OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

Ferencz Balázs

Forrás: Szabó Miklós/MW

Csütörtök este fájó búcsút vett a nemzetközi porondtól a Mol Fehérvár FC. Az 1. FC Köln 3-0-ra nyert a Sóstón, megfordította a párharcot, s igazolta a papírformát, bejutott az Európa-Konferencialiga csoportkörébe. A Vidi játékosai és hívei érthetően csalódottak voltak, hiszen a piros-kékek elbuktak a küszöbön, pedig volt sanszuk megőrizni az odavágón szerzett előnyt.
A múlton sokáig nem elmélkedhetett Michael Boris alakulata, mert 60 órával a Köln elleni visszavágó után bajnoki rangadót vívott a Vidi Kisvárdán. A tavalyi ezüstérmes várdaiak most is jó formában vannak, nem kaptak még ki a 2022-23-as szezon négy bajnoki összecsapásán. S miután a fehérváriak idén is a dobogót célozták meg, az egymás elleni csaták kiemelt fontosságúak lehetnek.
A Vidi mesterének rotálnia kellett csapatát, több helyen is változtatott, de így sem mozgott igazán frissen a csapat az első félidőben. A Kisvárda az első pillanattól letámadott, próbált zavart okozni, igaz, nem sok sikerrel. Domináltak ugyan a hazaiak, a 23. percben Asani iramodott meg, szólója végén azonban Kovács Dániel lábbal nagyot védett. A 31. minutumban hatalmas bravúrt mutatott be Kovács, Camaj beívelése nyomán Kravcsenko 6 méterről fejelt, a Vidi kapusa vetődve kapott a labdába, amit a felső lécre tolt. A félidő hajrája azonban a fehérváriaké volt. Előbb Dárdai a 16-os sarkáról tekert veszélyesen a kapu elé, Hindrich vetődve ütötte el a lasztit a berobbanó Vidi-támadók elől. Aztán csodaszép összjáték végén Nego Loic 11 méterről lőtt a kapu fölé.

 

Claudiu Bumba (balra) sem tudott kitűnni a mezőnyből Kisvárdán
Forrás: Szabó Miklós/MW


 

A folytatásra Michael Boris  négyvédős játékra váltott, Heister helyett Ruben Pintot küldte be, s nem is igazán értették meg egymást a Vidi hátvédjei. Az 51. percben Mesanovic indította Camajt a fehérvári védők között, a montenegrói beérte a labdát, s az öt és feles sarkáról jobbal lőtte ki a bal felső sarkot, 1-0. Hamar újabb döfést vitt be a Kisvárda. Teljesen összeomlott a Vidi védelme, Asani verte meg a jobb oldalon Sabanovot, felnézett, középre ívelt, Makowski pedig „tök” üresen, 4 méterről bólintott a kapu közepébe, 2-0. A Vid eljutott a kapuig, azonban Bamgboye nem a kaput, hanem Kodro fenekét találta telibe. A 63. percben a dán Larsen is belebakizott, az ő oldalán, egy luftfejes után iramodott meg a Várda, Camaj a 16-os sarkáról ível Mesanovic fejére, a pontos fejes pedig a jobb sarokban kötött ki, 3-0. Azonnal reagálhatott volna a Vidi, de Zivzivadze a kapusba bombázott, Bamgboye a lecsorgó labdát csúnyán eltörte, de Kodro így is helyzetbe került, lövése viszont elkerülte a kaput. A VAR  aztán közbeszólt, egy korábbi szituációban Hej ért kézzel a labdához Larsen fejese után, így büntetőhöz jutott a Vidi. Kenan Kodro a 70. percben szépített, a jobb alsóba helyezte a tizit, 3-1. A fehérvári gól nem rajzolta át a játék képét, továbbra is a Kisvárda irányított, s a csereként beállt Vida Krisztofer lövését kellett védenie Kovács Dánielnek. A találkozó legvégén a csereként beállt Ilievski első labdaérintéséből a kapufát trafálta el.
Beütött a várdai keserű, a Mol Fehérvár ismét kikapott.

 

JEGYZŐKÖNYV


Kisvárda Master Good – Mol Fehérvár FC 3-1 (0-0)
Kisvárda, 2000 néző. Vezette: Bognár Tamás (Buzás, Kóbor)
Kisvárda:  Hindrich – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Melnyik, Karabeljov (Ötvös, 72.) – Asani (Navratil, 72.), Makowski (Lucas, 83.), Camaj (Vida K., 72.) – Mesanovic (Ilievski, 93.). Vezetőedző: Török László
Mol Fehérvár FC: Kovács – Larsen (Ljednyev, 81.), Stopira, Sabanov – Nego, Bumba (Bamgboye, 53.), Fiola, Heister (Pinto, a szünetben) – Kodro, Dárdai (Hangya, 57.) – Zivzivadze. Vezetőedző: Michael Boris
Gól: Camaj (51.), Makowski (55.), Mesanovic (63.), ill. Kodro (70. - tizenegyesből)

 Sárga lap: Hej (70.), Navratil (74.), ill. Hangya (92.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában