Indul a 3. idény

2022.08.20. 10:25

A kispályások is elkezdhetik

Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága 2021-ben rendezte meg először a megyei kispályás labdarúgó bajnokságot. Azóta már kétszer avattak bajnokot, és most már a harmadik idényre készülnek.

Káldor András

Évről-évre egyre népszerűbb a szervezett formában létrehozott megyei kispályás labdarúgó bajnokság

Mi kell tudnunk a focinak erről a változatáról? Lényegében csupán a pálya méretében – 20 méter széles, 40 méter hosszú, azaz kézilabdapálya nagyságú – és a kapuk nagyságában (2x3) különbözik nagypályás testvérétől. Ezen felül pedig a pályára lépő játékosok számában van jelentős különbség. Míg a nagypályán a megszokott 11 labdarúgóval találkozhatunk, itt 5 + 1-es játékrendszerben mérkőznek a csapatok. Nem véletlen, hogy ezt forszírozta Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei igazgatója, mert a kispályás foci, a már említett játékrendszer egy tradicionális szakága a labdarúgásnak, és így könnyebb összehozni egy-egy csapatot. Elsősorban az a legfőbb cél, hogy mindenki megtalálja a helyét a focipályán. Rengeteg településen megszűnt, eltűnt a helyi futballcsapat, ám azért többen vannak, voltak, akik hiányolták, így kapóra jött számukra az Igazgatóság kezdeményezése, amely országos szinten is elismerést váltott ki. Baranyában, Békésben, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében rendeztek Fejér után hasonló bajnokságokat.  

Amennyiben nem jön össze egy településen tizenegy vagy több labdarúgó, és a létszámproblémák miatt nincs lehetőség arra, hogy felnőtt nagypályás csapat összeálljon, akkor is lehetőség van a versenyszerű sportolásra.

Ráadásul az MLSZ pályaépítési programjának köszönhetően több száz kispályás, 20x40 méretű bel- és kültéri pálya épült Magyarországon 2012 óta, de a méretből adódóan megoldható a nagypályákon is, méghozzá félpályán, keresztben. Fontos tényező, hogy a nagypályán nem könnyű megoldani egy csapat versenyeztetését, kispályán viszont lényegesen egyszerűbb, de ennek a sorozatnak is köszönhetően ez megoldást nyert. Így némileg az egyik kiutat jelenthet, hogy azokon a településeken, ahol valamelyest pislákol a fény az alagút végén, ott a szervezet által életre hívott, kispályás pontvadászatban elindulhatnak a csapatok. Nem titkolják az ötletgazdák, azért szorgalmazzák a bajnokságot, hogy a kezdeményezés nyomán, idővel nagypályás csapat szerveződjön a nevező településeken.

Éppen ezért hirdette meg harmadjára is az Igazgatóság a bajnokságot – amelyet először az Úrhida, másodszor a Perkáta csapatai nyertek meg – erre az évre is.

A 2022-2023. bajnoki évadra a nevezési határidő: 2022. augusztus 31. szerda 12 óra. A fenti időpontig a nevezési dokumentációnak be kell érkeznie az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságához. Amit nem szabad elfelejteni, hogy a Fejér Megyei Kispályás Bajnokságba minden sportszervezet, civil társaság benevezhet, amelynek székhelyén a 2022-2023-as bajnoki évadra nem neveztek felnőtt nagypályás labdarúgó csapatot a Fejér megyei bajnokságokban, továbbá azon települések, melyek neveztek a 2022-2023. évi labdarúgó bajnokságra felnőtt nagypályás csapatot, azonban csak olyan játékosokat szerepeltetnek, akik a 2022-2023.-es évadban a Fejér Megyei Kispályás Bajnokságon kívül más szakágban nem rendelkeznek érvényes versenyengedéllyel, valamint elfogadja, és teljesíti a nevezési feltételeket.

A bajnokság tornarendszerben kerül lebonyolításra, a jelen versenykiírásban foglalt megosztás és időrend szerint. A benevezett csapatokat az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság Versenybizottsága területi alapokon csoportokba sorolja. A benevezett csapatok mindegyike köteles egy hazai tornát ősszel és tavasszal rendezni a csoportjához tartozó összes csapat részvételével.

A csoportfordulókat követően a csoportok első helyezett csapatai megyei döntő keretein belül döntik el a végső helyezések sorrendjét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában