Frissen Fejérből

2022.07.28. 22:59

Puskás: búcsú, gólnélküli hazai döntetlennel a kupaporondtól

Nem sikerült gólt szereznie a Puskás Akadémiának az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörének visszavágóján a Vitória Guimaraes ellen, összesítésben 3-0-val a portugál együttes jutott tovább. A búcsúnál fájdalmasabb a két kulcsember sérülése.

Németh Krisztián

Forrás: Kricskovics Antal

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia mestere öt helyen változtatott a kezdő tizenegyben az első mérkőzéshez képest. Elsősorban a középpályába nyúlt bele, egyúttal stabilabb, határozottabb játékot várt az övéitől, és persze gólt, mert ahhoz bár közel voltak Guimaraesben, mégsem tudtak betalálni. Ebben, a kapuban továbbra is Varela igyekezett megakadályozni a felcsútiakat, de a portugálok keretébe a fiatal magyar hálóőr, Bencze Antal is bekerült. Az első félidőben a PAFC győzelmi reményei joggal éltek, több veszélyes támadást is vezetett a Puskás. Pontrúgásból és akció­ból is többször betekerték a tizenhatosra a labdát. Zahedi keményen belőtt passza is jó helyre érkezett, csak érkező nem volt a célterületen, Favorov pedig senkitől sem zavartatva fejelt főlé. A nagyobbik baj csőstül jött, ugyanis két kulcsemberét is elvesztette a PAFC! A 20. percben Nagy Zsolt, a félidő hajrájában Szolnoki Roland szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. A portugálok mindeközben higgadtan védekeztek – kapusuk egyszer az ötösön cselezte ki Zahedit – és hébe-hóba ziccert is kialakítottak. Szerencsére kevésbé vették komolyan a helyzetkihasználást, mint az odavágón.

A fordulás után is akadtak lehetőségei a házigazdának, leginkább Stronati fejese volt veszélyes, ahogy a másik oldalon Tiago Silva lökete is. A 20-30 portugál szurkoló nem kellett, hogy lerágja a körmét, nem volt veszélyben csapatuk továbbjutása, ám a hajrában benne volt, hogy végre eltalálja a kaput, és gólt szerezzen a Puskás Akadémia. Nem sikerült, így elbúcsúzott a nemzetközi kupaprondtól.

Jegyzőkönyv
Vitória Guimaraes – Puskás Akadémia FC 0-0 
Európa Konferencia-liga 2. selejtezőkör, visszavágó. Pancho Aréna, 2300 néző. Vezette: Sundberg (Yurdakul, Rix – dánok) 
Puskás: Markek – Szolnoki (van Nieff 45+1.), Stronati, Spandler, Nagy Zs. (Mezghrani 20.) – Urblík, Favorov, Corbu (Baluta 64.) – Komáromi, Kiss T. (Kicsun 63.) – Zahedi (Puljic 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Vitória: Varela – Miguel Maga, Amaro, Mumin, Ogava (Hélder Sá 82.) – Tiago Silva, Alfa Semedo, Daniel Silva (Ibrahima Bamba 82.) – Lameiras (Joao Pereira 76.), André O. Silva (Anderson Silva 64.), Jota Silva (Nelson Luz 64.). Vezetőedző: Joao Aroso. 
Sárga lap: Komáromi (26.), Szolnoki (36.), van Nieff (72.), Urblík (78.), Baluta (90+3.) ill. Maga (28.). André Amaro (70.)

Továbbjutott a Vitória Guimaraes 3-0-ás összesítéssel.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában