Frissen Fejérből

2022.07.23. 20:13

Még a vihart is "megelőzték" a fehérvári szuperspeciálon versenyző ralisok (képgalériával)

A Bútor Róbert-Tagai Róbert páros áll az élen a hazai szezon egyetlen murvás versenyén, a Székesfehérvár-Veszprém rali első napja után.

Németh Krisztián

Fotó: gaborfeherphoto

A WRC autóval száguldó magyar páros tulajdonképpen versenyen kívül fut, és a norvég WRC2-es világbajnokot, a norvég Mads Ostberget előzi meg az összetettben. A két Citroenes mögött a harmadik helyen a Klausz Kristóf-Csányi Botond kettős (Skoda Fabia Rallye2 Evo) zárta a napot, előnyük mindössze öt másodperc a másik skodás, Velenczei Ádám-Vánsza Zsolt páros előtt.

A mezőny ma a Nagylőtér, és Várpalota szakaszain is kétszer száguldott át, majd a kora esti órákban érkezett Székesfehérvárra, ahol a hagyományos – versenyen kívüli – rali-fiesztát, a szuperspeciált teljesítette.

A mezőny székesfehérvári parádéját sokszor óriási szélvihar kísérte, egyik-másik lökés még a Palota útra kihelyezett mesterséges akadályokat is arrébb taszította. A nézőket a porvihar sem zavarta, rengetegen voltak kíváncsiak a száguldásra. A végére pedig még az eső is eleredt.

A ralimezőnyben mindig üdítő látvány a Lada VFTS-ek látványa, így a székesfehérvári Kaposi László-Ispaits Zoltán páros gépe is. Lengéscsillapítójuk elszakadt, rugójuk eltört, de nem adták fel. Le a kalappal előttük!

Vasárnap három klasszikus pályán, Hegyesden, Kislődön és a Kislőtéren folytatódik verseny, a céldobogó Veszprémben lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában