Sainz autója kiégett

2022.07.11. 16:40

Leclerc nyert az izgalmas Osztrák Nagydíjon

A hétvégén rendezték meg a Forma-1 mezőnyének az Osztrák Nagydíjat, a Red Bull hazai pályáján, Spielbergben.

Beke Zsombor

Forrás: Scuderia Ferrari/Facebook

A megszokottól eltérő tartották meg a 2022-es ausztriai versenyt. Az FIA már egy ideje kísérletezik a sprintfutam ötletével a Forma-1-ben, Spielbergben így a mezőnyre egy szabadedzés után rögtön egy időmérő várt pénteken. A kvalifikáció rendkívül szoros eredményt hozott, az első hármat mindössze egy tized választotta el egymástól, a szombati sprinten Max Verstappen rajtolhatott az első rajtkockából, mögötte Charles Leclerc és Carlos Sainz várta a zöld lámpák kialvását. A futamot végül a Red Bull hollandja nyerte meg, miután a két Ferrari versenyző egymással volt inkább elfoglalva, így a vasárnapi 71 körnek ugyanabba a sorrendbe vágott neki az első három. A fő futamon Verstappen nem tudott igazán elhúzni Leclerctől, sőt a monacói pilóta a futam első harmadában meg is előzte világbajnoki riválisát. Verstappennek ráadásul jóval gyorsabban fogytak a gumijai, így a boxkiállásokat is nézve lépéshátrányba került a két vörös autóhoz képest. A két Ferrari tíz körrel később állt ki, és bár a holland mögé érkeztek vissza, pár kör alatt utolérték és megelőzték a gumikopással küzdő Red Bullt. Közben a középmezőnyben is volt bőven izgalom, a futam elején Russell és Perez találkozásából utóbbi jött ki rosszabbul, a mexikóinak fel is kellett adnia a versenyt. Kicsit hátrébb a két Haas Mich Schumacherrel és Kevin Magnussennel szinte végig az első tízben autózott és csatázott, mindketten pontszerző helyen fejezték is be a versenyt. Ha már befejezés, Carlos Sainz alatt az ötvenhetedik körben kigyulladt Ferrari. A második kerékcserék után a spanyol csapattársához hasonlóan épp előzésre készült Verstappen ellen, de a vörös autó motorborítása lángokba borult. Sainz félrehúzódott, de elég rémisztő volt, ahogy a lángoló autó gurul vissza a pálya felé benne a versenyzővel. A pályabírók kicsit lassan reagáltak, de szerencsére mindenki megúszta épp bőrrel.

Az izgalmaknak azonban még nem volt vége, hiszen Leclerc autója is elkezdett furcsán viselkedni, a gázpedállal voltak problémák. Utólag a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotta elmondta, hogy az utolsó köröket nézni sem merte igazán. Bár Verstappen kapaszkodott, végül Leclerc nyerte az Osztrák Nagydíjat, a dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott fel.

Érdekesség, hogy a leintés után az első három helyezettet vizsgálta az FIA, ugyanis a fizioterapeutájukkal mind a hárman előbb kapcsolatba léptek, mint azt a szabályok előírják. Végül a dobogósok felfüggesztett pénzbírságot kaptak. 

– Nagyon jó verseny volt, megvolt a tempónk, és jókat csatáztunk Maxszal. A vége nagyon nehéz volt a gázpedálprobléma miatt. Húsz-harminc százaléknál megakadt a lassabb kanyarokban, de sikerült kitartani a végéig, szóval nagyon-nagyon boldog vagyok. Nagyjából akkor kezdődött a probléma, mint Carlosnál, szóval ott volt a fejemben, de tudtam, hogy ez nem motorprobléma. Nagyon furcsán mozgott, nem állt vissza, de szerencsére kibírta a végéig. Nagyon kellett ez a győzelem, mert nehéz futamok vannak mögöttünk. A csapat miatt is örülök, és amiatt is, hogy végre megmutathattuk, megvan a tempónk, harcban vagyunk. Ez hihetetlenül jó érzés. – nyilatkozta az M4 Sportnak Leclerc a futam után.

– Trükkös verseny volt, mert úgy tűnik, szenvedtünk a gumikkal – kezdte az értékelést Max Verstappen. – Minden keveréken problémám volt. Nagyon gyorsan koptak a gumik és nem tudtam támadni Charles-t. Végül második lettem, ami azért egy jó eredmény egy nehéz nap végén. A narancssárga füst egy kicsit sem zavart, nagyon szép ez a szín, jó volt átmenni rajta! Csodás látni, hogy ennyi szurkoló jött ide, és sajnálom, hogy nem tudtam nyerni előttük. De a második is egy jó eredmény. Egész évben jót csatázunk Charles-lal, és nagyon jó ezt látni.

– Csodálatos közönség volt itt kinn Ausztriában! Nem számítottam erre az eredményre, mert tegnap nagyon nehéz napom volt, és az egész hétvége kemény volt eddig – mondta Lewis Hamilton, aki az időmérőn összetörte az autóját, de a két futam alatt felzárkózott a dobogóra. – De ez a harmadik és a negyedik hely a csapat számára nagyon jó, sok pontot szereztünk. Óriási köszönettel tartozom mindenkinek, aki a garázsban az autómon dolgozott és összerakta szombat reggelre. Le a kalappal előttük! Hálás vagyok, hogy ilyen keményen dolgoztak. Fejlesztések is jöttek az autóra, és a folytatásban is keményen kell dolgoznunk!

Folytatás két hát múlva Franciaországban, majd a hónap végén jön a magyarországi verseny. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában