Az aranyos hősök története 11.

2022.07.26. 07:00

Egy ravasz, atlétikus mozgású kardzseni, egy hazáját elhagyni nem tudó olimpikon sorsa

Kovács Pál kardvívó, aki 1995-ben, 82 évesen, katonai tiszteletadással megrendezett temetését megelőzően távozott el a nagy égi pástra, a cívisvárosban, Debrecenben nőtt fel, és oly sokakhoz hasonlóan gimnazistaként először az atlétikát próbálta ki.

Tihanyi Tamás

A büszke, fiatal tehetség, a Bajnok!

Forrás: MTI

De aztán számára is eljött az a nap, amely örökre és gyökeresen megváltoztatta az életét. A híres debreceni Aranybika Szállóban rendeztek meg egy bemutatót, amely megragadta a fantáziáját, és azon nyomban kedvet kapott a víváshoz. Nem csoda, mert a kard nagymesterei csillogtatták meg tudományukat, hogy pontos mozdulataikkal, férfias, katonás mozgásukkal kápráztassák el elsősorban a hölgyeket és a példaképet kereső ifjúságot.

Talán tudatos, talán szerencsés döntés volt, hogy Budapestre költöztek özvegy édesanyjával, ahol aztán az elismert Toldy-gimnázium diákja lett. De akkor még egy ideig az atlétika barátja volt, tizenhat évesen 175 centimétert ugrott magasba és 17 másodpercet futott 110 méter gáton, de aztán mégis elcsábította a vívás: mindannyiunk szerencséjére. A Budapesti Torna Egylet vívószakosztálya igazolta le a reményteljes fiatalembert, aki látszatra fegyelmezetlen, haját olajjal kenegető, laza zakót viselő sportemberként sajátította el a kardvívás fortélyait. Úgy emlékeztek rá, hogy első ránézésre egyáltalán nem tűnt sportos alkatnak, inkább gyengének, könnyen legyőzhetőnek. De ez lett az a csapda, amibe aztán oly sok ellenfele belesétált. Fuxinak becézték (ami németül leírva rókát jelent), és az elnevezés tükrözte, hogy a páston kifejezetten ravaszul viselkedett.

Gerevich Aladár, Kovács Pál és Berczelly Tibor az 1952. évi olimpiai játékokon, Helsinkiben
Forrás: MTI

Annyi más nagy vívónkhoz és öttusázónkhoz hasonlóan – nem is szerették őket ezért a kommunista sportvezetők – katonatiszt vált belőle, miután elvégezte a legendás Ludovika Akadémiát. Aztán – mint korosztályának legtöbb nagy magyar sportolóját – őt is a fronton találta a második világháború, fogságba esett, és két évig tartott, mire a békekötés után hazatérhetett. De élt! Ott folytatta, ahol abbahagyta, katonai, műszaki tiszti végzettségét civil mérnöki hivatásra változtatva.

Bár Helsinkiben egyéniben is győzött, igazi csapatember lett: társaival együtt Berlinben, Londonban, Helsinkiben, Melbourne-ben és Rómában is olimpiai aranyérmet akasztottak a nyakába, így hatszoros olimpikont tisztelhetünk az emlékében. Az 1952-es helsinki olimpián Kovács Pált senki sem tudta legyőzni, még a hozzá hasonlóan grandiózus Gerevich Aladár és Berczelly Tibor sem, így velük foglalta el a kardozók egyéni dobogóját a finn fővárosban. A szakma máig azt tartja róla, hogy vívása ritmusra épült és tipikusan „észvívás” volt, amit atlétikus mozgása tett rendkívül veszélyessé.

Kovács Pál (középen) egy 1960-ban készült felvételen
Forrás: MTI

Az Aranycsapat vezére, Puskás „Öcsi” Helsinkiben gyakran tréfálkozott, hiszen ő úgy általában véve a feszült helyzetekben is a humoránál igyekezett lenni. Azt mondta Kovácsnak, még egyszer ne tegye ki őket olyan izgalmaknak, mint a csapatdöntőben, mert ha igen, abba valószínűleg mind belebetegednek. „Azt még nem tudjuk, ki nyer, de a három magyarból valaki”, nyugtatta meg a későbbi bajnok. A kardozók tehát kettős sikert arattak Helsinkiben, a küzdelmek tizenkettedik napján nyerték meg a csapatbajnokságot, majd két nappal később az egyéni címet is elhódították, s a dobogón három magyar állt, középen a mindvégig szenzációsan vívó Kovács Pál.

Feleki László a helyszínről tudósítva így örökítette meg a döntő asszót:

„Kovácsnak most alkalma volt megmutatni legjobb erényeit, a nyugalmat, a vesztésre álló harcok megfordításának nehéz módját. Egyik vívó sem támadott. Kovács óvatosan várt, azt akarta, hogy Pinton törjön előre. De Pinton is nyugodtan várt, sőt, nyugodtabban, mint Kovács. Már bemondták, hogy csak két perc van hátra. Ha letelik a két perc, akkor az a vívó győz, aki éppen vezet. Ez pedig ekkor Pinton volt. Kovács volt kénytelen nekiindulni, s a támadás hasznosnak bizonyult, mert Pinton védése elkésett. Ezzel 4:3-ra alakult a csörte állása. Még egy perc volt hátra. Az idő még mindig Pintonnak dolgozott. Kovács gondolkozott: mit tegyen. Ha támad, Pinton vagy elszalad, vagy felszúrja. Mást csinált inkább. Támadási felületet mutatott Pintonnak, s ezzel támadásba csalta. Pinton beugrott, fejbe akarta vágni Kovácsot, Kovács azonban jól megvédte a fejét, s villámgyors visszavágása biztosan ült. Kiegyenlített. Egy találat hiányzott az olimpiai bajnokságból. Nehezen találta volna ki ekkor bárki, hogy melyik vívó lesz a támadó. Kovács hamar eldöntötte a kérdést: nekiugrott Pintonnak, s egy alig látható villanás mutatta csak a penge útját Pinton sisakjához.”

A sír, amelyen márványba vésve hirdeti dicsőségét az olimpiai ötkarika
Forrás: MOB

Igen, a döntő mérkőzés is megmutatta, miért nevezték őt ravasz rókának. Kovács Pali nem maradt kint nyugaton, pedig nyilván nagy karrier várta volna. Az 1956-os olimpián igazi profikhoz méltó módon léptek pástra a magyar vívók, mintha őket nem zavarták volna meg az otthonról érkező hírek, legalábbis nem annyira, hogy megremegjen a kezük a kard markolatán. Az egyik fiatalabb csapattag, aki nem tért haza a többiekkel, a Petőfi Rádióban így emlékezett arra az időre, amikor döntésre jutottak további sorsukat illetően: „Nagy elhatározás volt a részünkről, hogy a hazatérés helyett új országot választunk magunknak. A lengyelek elleni finálét követően leültünk megbeszélni a továbbiakat. Otthonról igencsak zavaros hírek érkeztek, meg aztán az újságok is tele voltak a budapesti forradalom képeivel, úgyhogy azonnal döntenünk kellett. A három öreg kijelentette, hogy mindenképpen hazatérnek, mi pedig Amerikát választottuk.”

A büszke, fiatal tehetség, a Bajnok!
Forrás: MTI

A „három öreg” egyike Kovács Pál volt, akinek az életművét a Debreceni Értéktár döbbenetes adatokkal összegzi, hiszen 1933-tól 27 éven át, 81-szer szerepelt a magyar válogatottban. Hatszoros olimpiai bajnokként csapatban öt, egyéniben egy arany- és egy bronzérmet nyert. Kilencszeres kardvívó világbajnokként kétszer egyéniben, hétszer csapatban állt a dobogó legfelső fokán, és hétszer nyert nemzeti bajnokságot. Hetvenöt egyéni és 376 nemzetközi csapatversenyen vett részt, a 376 csapatküzdelemből 374- et pedig megnyert! Az aktív sportolástól 48 évesen, az 1960. évi római olimpia után vonult vissza, majd vezető pozíciókba került a magyar és nemzetközi vívósport különböző területein. A honvédség sem feledkezett el egykori tisztjéről, rendkívüli sportpályafutása elismeréseként nem sokkal halála előtt dandártábornokká nevezték ki a példaképpé vált ludovikást.

Érdemeit serlegekkel, oklevelekkel, díjakkal, elismerésekkel, kitüntetésekkel ismerte el a honi és a nemzetközi vívás, ezeket csak hosszan lehetne felsorolni. Szűkebb hazája, Hajdú-Bihar megye évente átadja a Kovács Pál-díjat a kiemelkedő sportolóknak, sportvezetőknek. De vélhetően ott fent, helsinki már eltávozott bajnokai között most arra a legbüszkébb, hogy mindkét fia, Attila és Tamás is világbajnok lett.

A sorozat előző részeit itt olvashatják:

16 ARANY-, 10 EZÜST- ÉS 16 BRONZÉREM Az Aranycsapat Alapítvány elnökének, Kű Lajosnak a kezdeményezésére rövidesen felavatják a székesfehérvári Bregyó-közben lévő Olimpiai Parkban Melocco Miklós szobrászművész alkotását, amely az 1952-es, Helsinkiben rendezett olimpián részt vevő magyar sportolóknak állít emléket. Hazánk legeredményesebb olimpiai szereplésén 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet szerzett a magyar küldöttség, az éremtáblázaton csak az Egyesült Államok és a Szovjetunió végzett Magyarország előtt. A szeptemberi avatásig hátralévő időben az Arany Hősök történetét idézzük fel sorozatunkban, amellyel az örök időkig szóló nagyszerűség előtt tisztelgünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában