Lemaradt az ősbemutatóról

2022.07.10. 11:01

A volános pentatlonista, Salga Gergő útlevél nélkül nem tudott elutazni Ankarába

Klubtársával, Bárány Péterrel képviselte volna Magyarországot az ankarai világkupa-döntő utáni sportági premieren, ahol a lovaglást váltó új versenyszámot bemutatták a nagyvilágnak. A Volánból a juniorok között Bárány Péter bizonyított, a felnőtteknél Salga Gergő jutott volna szerephez. Végül csak Bárány mutathatta be tudását, ugyanis Salga elakadt a budapesti reptéren. Útlevél hiányában nem szállhatott fel a gépmadárra.

Horog László

Salga Gergő (balra) és Bárány Péter a Volán öttusázóinak Börgöndi úti telepén

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A 23 éves pentatlonista sok pályatársához hasonlóan, úszni kezdett majd Igari Gábor irányította az öttusázókhoz. „Tiz évesen kezdtem, aztán a úszóedzőmnek, Igarinak indult öttusázó csoportja a Volánnál, engem is invitált. Miután a többi tusában is ügyesnek bizonyultam, ott ragadtam a Börgöndi úton. Jöttek az első sikerek, háromtusában Európa-bajnok lettem csapatban, 2015-ben, Portugáliában, itthon egyéniben nyertem 2017-ben a fedett pályás viadalon a juniorok között, négytusában, ebben a korosztályban még nem szerepelt a programban a lovaglás. Két éve szerepelek a felnőttek mezőnyében.”

Az ankarai viadalt megelőző, budapesti tesztversenyen klubtársa, Bárány Péter, valamint a KSI sportolója, Bruckmann Gergő társaságában vett részt, majd kihirdették a Törökországba utazó keretet.

- Bruckmann lábsérülés után még nem volt teljesen egészséges, Bárányt és engem választottak ki az illetékesek, akik a VK-döntő után szerepelhetnek az ankarai akadálypályán. Örültem, hogy ott lehetek a sportági bemutatón, vártam az utazást. A budapesti főpróbát kimondottan élveztem, ott voltak a szövetségi kapitányok, a férfi illetékes, Martinek János és nőket dirigáló Kállai Ákos, a hazai szövetség versenyigazgatója, Kármán Sándor, valamint a főtitkár, Gallai István, aki korábban jelezte, én lehetek az első, aki a hazai felnőttek közül kipróbálhatja a pályát, később ő kísérte el Bárányt is Ankarába. Az itthoni pálya tulajdonosa is jelen volt a hazai teszten, Bruckmann és Bárány mellett ügyeskedtem a 100 méteres pályán, utánunk pedig a sportág versenyzői következtek. Voltak kimondottan nehéz elemek, a pálya a Ninja Warrior és a Spartan Race elemeit elegyíti. Ha nincs a 2024-től a sportágban következő változás, biztosan nem próbáltam volna ki, de mivel a dolog eldőlt, ez váltja a lovaglást, úgy voltam vele, jobb minél előbb kipróbálni, megbarátkozni vele, mint megjegyzéseket tenni rá a távolból. Természetesen én sem örülök a változásnak, nem számítok rossz lovasnak, azonban nem árt minél előbb felkészülni a két év múlva következő eseményekre. Mivel még sokáig szeretnék öttusázni, úgy döntöttem, igyekszem minél gyorsabban alkalmazkodni a körülményekhez. A pálya leküzdése során akadtak nehézségeim, álltam az akadály előtt és azt mondtam magamban, úristen, ezt biztosan nem tudom megoldani, aztán mégis sikerült. Az ördögkereket háromszor kellett leküzdenünk, majd megkongatni a harangot, a karikák pakolását elsőre nem értettem, aztán némi segítség után rájöttem a megoldásra. Tanulságos esemény volt.

Aztán elérkezett az utazás napja. Az öttusával egy éve szakító korábbi Eb-ezüstérmes, a Volán utánpótlásában dolgozó Málits István szállította a reptérre Salgát és Bárányt, előbbi Budapest határában vette észre, hogy útlevelét nem vitte magával. Lázas telefonálgatás kezdődött, majd a küzdelem a becsekkolásnál, eredménytelenül. Bárány elrepült, Salga pedig szomorúan hazatért.

- Nagyon sokszor utaztam, tisztában vagyok a szabályokkal, a törökországi belépés kapcsán is. Az útlevelem még három évig érvényes, azonban elfelejtettem bepakolni, Érdnél éreztem, baj lesz. Nem hittem el, hogy ennyire felelőtlen voltam, az utazás előtti legfontosabb dolog ment ki a fejemből. Mindössze a nagymamám tartózkodott otthon, hívtam a szüleimet, hogy menjenek haza, hozzák utánam a reptérre, ha találok valakit, elértem volna a repülőt. Azonban apukám és anyukám sem ért rá, valamint a barátaim közül sem tudott elugrani hozzánk senki, majd indulni a légikikötőbe. A pultnál hiába mondogattam, fotóval igazolom, hogy érvényes az útlevelem, nem engedtek fel a gépre. Interneten néztem az ankarai eseményeket, képes lettem volna megoldani a feladatot. 2024-ig marad a lovaglás, ha módom nyílik rá, addig is gyakorolni fogom az új sportágat. Az elemek leküzdéséhez kell erő, ügyesség, koordinációs készség, az eddigi tapasztalataim azt mondatják, a lényeg: megszerezni azt a lendületet, amivel az adott akadály leküzdése után továbbhaladsz.     

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában