A továbbjutás küszöbén a Vidi

2022.07.22. 19:30

A második 45 percben dőlt el a győzelem sorsa

A Mol Fehérvár FC 4-1-re nyert a Gabala SC-ben az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörében. A Vidi magabiztosan várhatja az azerbajdzsáni visszavágót.

Beke Zsombor

Kenan Kodro két góllal járult hozzá a 4-1-es sikerhez

Forrás: Szabó Miklós/MW

A Fehérvár első idei tétmérkőzésére készült csütörtök este a Mol Aréna Sóstóban. Az EKL-selejtezőjében az azerbajdzsáni Gabala SC volt az ellenfele. Bár a párharc egyértelmű esélyese a Vidi volt, az utóbbi években a fehérvári gárda jó néhányszor megszenvedett a „kisebb” csapatok ellen a nemzetközi színtéren. Az első félidő nem is alakult igazán jól a Vidi számára, a Gabala szinte az első helyzetéből megszerezte a vezetést, egy védelmi kihagyás és egy Rus hiba volt a piros-kékek veszte. Később is volt egy veszélyes kontrája a vendégeknek, a 30. percben azonban Kodro révén sikerült az egyenlítés. A második játékrészben már jobban összeállt a Fehérvár játéka, a Gabala elfáradt, a Vidi pedig még három gólt berámolt az ellenfelének.

– Az eredmény nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mennyire nehéz meccset játszottunk a Gabala SC ellen. Főleg az első félidő nem úgy sikerült, ahogy terveztük, nagyon sok labdát veszítettünk el, ellenfelünk pedig agresszívan futballozott, a kontráik veszélyesek voltak. A második félidőben sokkal kompaktabban játszottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és lőttünk három gólt, amivel magabiztossá tettük a győzelmünket. A továbbjutás azonban még nem dőlt el, a futballban ugyanis bármi megtörténhet, ezért úgy fogunk jövő héten Azerbajdzsánba utazni, hogy azt a meccset is meg akarjuk nyerni – mondta a klub honlapjának a két gólt szerző Kenan Kodro.

A válogatott szünet után szerződést hosszabbító Fiola Attila kezdőként és csapatkapitányként kapott szerepet csütörtök este. Tavaszhoz hasonlóan Michael Boris a középpályán számolt a rutinos játékos.

– Rosszul kezdtük a mérkőzést, az ellenfelünk meg is szerezte a vezetést mi pedig kapkodva játszottunk. Nincs mit szépíteni, az első félidő nem nézett ki valami jól – nyilatkozta Fiola őszintén az első 45 percről. – A félidőben megpróbáltuk rendezni a sorainkat, a második játékrészben pedig már okosabban futballoztunk, több helyzetet is kialakítottunk és szereztünk három gólt. A második 45 perc alapján megérdemelten nyertünk ilyen különbséggel is. Tisztában voltunk azzal, hogy megpróbálja majd húzni az időt az azeri együttes és szabálytalanságokkal tördelni a játékot. A második gólunk után nyilván váltania kellett ellenfelünknek, ezt pedig sikerült kihasználnunk. A 4-1-es sikerünk ellenére ugyanolyan komolyan fogunk készülni a visszavágóra, mintha szorosabb végeredmény született volna.

Michael Borisnak ez volt az első nemzetközi kupamérkőzése a Mol Fehérvár FC kispadján. A debütálás jól sikerült, de a vezetőedző is kiemelte, az első félidőben nem volt elégedett a látottakkal.

–Hat hete azzal a céllal kezdtük el a felkészülést kicsit korábban, hogy a mai mérkőzést megnyerjük. Az edzőmeccsek eredményei rendben voltak, de tudjuk, hogy a valóságban ez azért nem jelent sokat. Az ivószünetig ma sem játszottunk még olyan gyorsan, ahogyan terveztük, nehezen találtuk a szabad területeket, de egy szép góllal sikerült még az első félidőben egyenlíteni. A szünetben jó volt, hogy a videóelemzőnk le tudott jönni és meg tudott mutatni pár dolgot, amellyel hatékonyabbak tudtunk lenni a második játékrészben. A második, pontrúgással szerzett góllal rányitottuk az ajtót a sikeresebb folytatásra. A cserék is jól szálltak be, tudták hozni azt a színvonalat, amelyet a kezdőjátékosok, és így 4-1-re sikerült megnyernünk a mérkőzést. Persze voltak hibák a meccs végén is, például Sabanov egy nagy mentésére is szükség volt egy 3 az 1 elleni szituáció végén ahhoz, hogy megmaradjon a háromgólos előnyünk a visszavágó előtt. Remélem, hogy sok tervezett dolgot lehetett tőlünk látni a mai meccsen, nem csak a rögzített helyzeteknél, hanem a labdás, vagy labdanélküli elmozgásoknál is. Előre aláírtam volna a 4-1-es győzelmet, de az első húsz percben lehetett látni azt, hogy mi történik akkor, amikor nem működik teljesen a játékunk. Kint biztosan kemény meccset játszunk majd, de kielemezzük majd a mai mérkőzést, és azzal a céllal lépünk Gabalában is a pályára, hogy ott legyünk  a harmadik körben – mondta a német szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában