A válogatott sikere is motivációt jelent

2022.06.18. 11:27

Szolnoki Roland szerint még egységesebb a PAFC

Az egyhetes családos edzőtábor tovább erősítette a Puskás Akadémia élvonalbeli együttesében az egységet Szolnoki Roland csapatkapitány szerint. Persze a java még csak most jön, júliusban két hétig Ausztriában edzőtáborozik az együttes.

Németh Krisztián

Fotó: Török Attila

Napi két edzéssel készül Felcsúton Hornyák Zsolt vezérletével a legutóbbi bajnokság bronzérmese. Július 3. és 14. között Ausztriában következik a felkészülés java. Július 21-én pedig az első erőpróba következik, az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörében, méghozzá a portugál bajnokság hatodik helyezettje, a Vitoria Guimaraes ellen idegenben. – A legnehezebb ellenfelet kaptuk az öt lehetséges vetélytárs közül – szögezte le Szolnoki Roland, a Puskás Akadémia csapatkapitánya. – A Vitoria és a PAOK képviselte a legnagyobb játékerőt abból a kiemelt ötösből, amiből ellenfelet sorsoltak nekünk. Biztos vagyok benne, hogy egy jó, a portugál futballkultúrát képviselő csapat ellen fogunk játszani. 

Spanyolos, passzolós futballt játszanak. Rendkívül nehéz dolgunk lesz, ám, ha rendesen felkészülünk, és mindenki ki tudja magából hozni a pályán a maximumot, akkor jó esélyünk lehet a továbbjutásra. Tavaly az első kört remekül vette a PAFC, miután az idegenbeli 1-1-es döntetlen után a visszavágón 2-0-ra nyert Felcsúton a finn Inter Turku ellen. A második selejtezőkör már sokkal nehezebb és kivitelezhetetlen feladatot adott: az idegenbeli 3-0 után a Pancho Arénában 2-0-ra kikapott a Puskás Akadémia a lett RFS Riga csapatától. A két párharcnál biztosan nehezebb dolga lesz a PAFC-nak, nem is késlekedtek az erőnlét megalapozásával. – A háromhetes pihenőnkből az utolsó hét napban már egyéni programok alapján edzettünk otthon, majd múlt héten Horvátországban miniedzőtáborban vettünk részt, ez különleges volt, mivel a család is velünk tarthatott. 

Ez abból a szempontból is hasznos volt, hogy megerősítette az összetartást. Ezen a héten már napi kettőt edzettünk. És persze erőt és motivációt merítenek a magyar válogatott óriási sikeréből. – A Nemzetek Ligája-sorsolást követően senki nem gondolhatta, hogy ennyire eredményes tud lenni a magyar válogatott. Nem volt olyan játékos, aki egy kicsit is gyengébb teljesítményt nyújtott volna a négy mérkőzésen. Én is osztom, és gyakran hangot is adok annak a vélekedésnek, miszerint akkor tudunk eredményesek lenni, ha csapatként jól teljesítünk. Ez most maximálisan látszódott a válogatotton, mindenki 120 százalékot nyújtott minden egyes mérkőzésen, ráadásul ne felejtsük el, hogy a négy mecset tíz nap alatt játszották le, nem akármilyen ellenfelek ellen. Szoszó számára külön öröm, hogy Nagy Zsolt kiválóan játszott. 

– Magabiztos volt, szerzett két gólt, kiharcolt egy tizenegyest. Mindenki számára jó példa lehet, hogy honnan indult, és hová jutott el, hogy az akadémiáról be lehet kerülni a magyar válogatottba. Napi kapcsolatban vagyunk Joeval, az angol meccs másnapján beszéltünk telefonon. Fáradt volt a hangja, vélhetően nem sokat aludtak, és egyébként is nagyon kemény tíz napon van túl a csapat. Nagyon letisztult a játéka a válogatottban, szinte hiba nélkül játszott védekezésben és támadásban is. Spandler Csaba is ott volt a keretben, remélhetőleg ő is hamarosan hozzáteheti a magáét a pályán – zárta mondandóját Szolnoki Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában