Jégkorong

2022.06.16. 16:49

Kanadai csatár érkezik a Volánhoz

A Hydro Fehérvár AV19 bejelentette, hogy a Fejér megyei gárdánál folytatja pályafutását a kanadai Patrick Newell.

Beke Zsombor

Forrás: A klub

Forrás: A klub

A 26 éves csatárnak kifejezetten jó ajánlólevelei vannak, hiszen 2019-ben az NCAA legjobb játékosának járó Hobey Baker-díj döntősei között ott volt az ő neve is. Profi karrierjét egy a New York Rangersszel kötött hároméves megállapodással nyitotta, majd az AHL-ben induló Hartford Wolf Pack gárdájában is játszott. Az előző szezonban a norvég bajnokságban 54 találkozón 59 pontot szerzett.
– Olyan srácot kerestünk, aki gyors és ügyes, ezen kívül erőssége az összjáték képesség. Nem minden nap érkezik hozzánk egy Hobey Baker-díj finalista, Newell nagy tehetség, így remélem, hogy ezt nálunk is tudja kamatoztatni – mondta a klub honlapjának Szélig Viktor, a Fehérvár általános menedzsere.
– Tudom, hogy a liga nagyon jó színvonalú, kiegyenlített bajnokság több jó csapattal – nyilatkozta az új érkező. – Már hallottam a fehérvári szurkolókról, hogy ők a legjobbak, így nagyon várom, hogy előttük játszhassak. Csábító volt a CHL is, hiszen ez egy remek lehetőség, hogy a legjobb európai csapatok ellen szerepeljünk, így örülök, hogy ennek is részese lehetek.
A Hydro Fehérvár AV19 kerete ezzel teljessé vált. A klub 2022. június 29-én 17 órától online fórumot szervez, ahol a szurkolók Szélig Viktortól és a klub elnökétől, Gál Péter Páltól kérdezhetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában