Foci

2022.06.24. 18:50

Elkezdte a Csákvár is a nyári felkészülést

Az előző NB II-es szezont végül a 12. helyen befejező Aqvital FC Csákvár is megkezdte a felkészülést a következő idényre. Bár a keretet illetően jó néhány kérdés akad még, a gárda edzőmérkőzései már körvonalazódnak.

Beke Zsombor

Forrás: Kricskovics Antal

Nem volt egyszerű szezonja a Csákvárnak a tavalyi, az eredmények sokáig nem igazán jöttek. Edzőváltás után Tóth Balázs vezetésével a csapat elindult felfelé, ennek ellenére az utolsó fordulóig kétséges volt a bennmaradás, de végül a „hadjárat” sikeresnek bizonyult.

Rövid pihenő után pedig az AFC a héten megkezdte a felkészülést az új idényre. A több kölcsönjátékos közül Torvund Alexander és Karacs Dániel a következő szezont is Csákváron tölti majd. Ezen kívül kiderült, hogy a kék-sárgák négy felkészüli találkozót játszanak majd jelen állás szerint. Július 1-én az Iváncsa, 13-án az Újpest II., 16-án az FK Tisza, míg 24-én a Kazincbarcika lesz az ellenfél. 

Vezető képünk archív felvétel. Fotó: Kricskovics Antal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában