Kézilabda

2022.06.15. 14:34

Egy érkező és egy távozó a dunaújvárosiaknál

A Dunaújvárosi Kohász KA bejelentette Horváth Petra érkezését. Azonban a távozók oldalán is akad hír, ugyanis Wéninger Alexa kölcsönben a NEKA csapatánál folytatja pályafutását.

Beke Zsombor

Forrás: Unger Tamás / Vas Népe-archív

Az elmúlt hetek bejelentései alapján biztatóan formálódik a Kohász kerete az új idényre. Több, fontos alapember hosszabbításán túl a Fejér megyei alakulathoz visszatér az EHF Kupa-győztes kapus, Oguntoye Viktória, valamint a szerb jobbátlövő, Ana Tomkovic is Dunaújvárosban folytatja pályafutását.
A legújabb érkező pedig Horváth Petra, aki Szombathelyről teszi át székhelyét a DKKA-hoz. A 25 éves balátlövő az utánpótlás éveinek nagy részét Győrben töltötte, majd Mosonmagyaróváron debütált az első osztályban. Két év után Szombathelyre igazolt Horváth, ahol az akkor még NB I/B-ben játszó együttes fontos láncszemévé vált. A vas megyei gárda 2019-ben feljutott, az elmúlt három idény alatt 38, majd az utóbbi két szezonban 65 szerzett góllal segítette csapatát a fiatal kézilabdázó.

Távozó is akad a dunaújvárosiaknál, Wéninger Alexa kölcsönben a Nemzeti Kézilabda Akadémiához kerül. A balatonbogláriak első számú kapusa, Németh Kata hosszabb időre kidőlt, így  az NB I-be frissen visszajutó együttesnek szüksége volt egy kiváló kapusra. Wéninger átigazolása minden fél szempontjából előnyös lehet. Hiszen a DKKA kötelékből nem szakad ki a hálóőr, mivel a jövő évi keretben ő lett volna a harmadik kapus (Oguntoyén kívül Gabrijela Bartulović maradt a Kohásznál), így több játéklehetőséghez is juthat a NEKA csapatában, valamint a liga újonca is „jól járt”, hiszen egy fiatal, ámde kellő rutinnal rendelkező portásra tett szert.

– Örültem a megkeresésnek, mivel lesz lehetőségem minél többet kapuban lenni és játszani, ami a DKKA-nál nem lett volna biztos, hiszen két remek és tapasztalt kapus van a jövő évi keretben – nyilatkozta a Kohász honlapjának Wéninger. – Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert nagyon megszerettem a csapatot, de úgy éreztem, erre a hívásra nem mondhatok nemet. Sok sikert kívánok a lányoknak és az egész DKKA-nak az elkövetkezendő szezonra és remélem, lesz még lehetőségem Dunaújvárosban játszani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában