Szoros mérkőzéseken maradtak alul

2022.06.23. 19:43

A nyolcadik helyen zártak a fehérvári, labdarúgó diákolimpikonok

A Tóvárosi Általános Iskola csapata Gyulán szerepelt a labdarúgó Diákolimpia III. korcsoportjának országos döntőjén, ahol a főváros és a megyék legjobb együttesei mérték össze tudásukat. A Fejér megyeiek a 8. helyen végeztek.

Horog László

Forrás: Horog László

A tóvárosiak a megyei selejtezőt megnyerve jutottak a fináléba, a csoportjuk az egyik legerősebb volt a seregszemlén, ugyanis a későbbi tornagyőztes is itt kezdte meg szereplését. Az első napon a fehérváriak Bács-Kiskunból, Hajdú-Biharból, Tolnából és Budapestről érkező gárdával találkoztak. Az első mérkőzést a paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapatával játszották, gólzáporos győzelmet arattak, a második derbi nem sikerült ilyen jól, a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola diákjaitól 3-1-es vereséget szenvedtek. Az utolsó csoportmeccsre maradt a döntés: másnap az 1-8. vagy 9-12. helyért folytathatják a küzdelmet.

Sikerült javítani, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános iskolája ellen 4-1-re győztek, majd jött a negyedik derbi, a későbbi aranyérmes Gloriett Sportiskolai Általános Iskola csapata ellen, a fővárosiak 5-1-re nyertek. Az első játéknapot a Tóváros két győzelemmel és két vereséggel, 6 ponttal zárta, bekerültek a legjobb nyolc közé, a siófoki Beszédes József Általános Iskolával harcoltak a négy közé jutásért. A két, záró összecsapáson is nagy csatákat vívtak, hiába alakítottak ki sok helyzetet és lőttek zúgó kapufákat, mindkétszer vesztettek a fehérváriak, végül a 8. helyen zártak. Az eredményükre büszkék lehetnek, hiszen az ország 400 iskolája közül kerültek a legjobbak közé.  

A fehérváriak eredményei a gyulai fináléban: Tóváros-Paks  8-1, Tóváros-Kerekegyháza 1-3, Tóváros-Debrecen 4-1, Tóváros-Gloriett 1-5 (csoportmeccsek), Tóváros-Siófok  0-2, Tóváros-Győr 1-3, Tóváros-Szombathely 1-2.

A csapatban Horváth Tamás, Pirgi Roland, Búza Ármin, Gáspár Gergő, Kiss Péter, Jáksó Nimród, Vincze Dániel, Erdősi Ábel, Svétecz Milán, Fehér Dávid jutott szerephez, felkészítő tanáruk Fodor Tamás és Oláh Attila volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában