Elutazott Kassára a válogatott

2022.06.03. 16:30

A nemzeti együttes szombaton kezd Portugália ellen az Eb-n

Késő délelőtt Csepelen edzett, majd ebédelt, aztán útra kelt Kassára a minifutball válogatott. Szombaton a portugálokkal kezdenek az Európa-bajnokságon.

Horog László

Balról Tibor Dávid, a hazai szövetség elnöke, Juhász Roland, Czvitkovics Péter és Nagy Lajos szövetségi kapitány

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Négy meccsel hangolt az Európa-bajnokságra a kispályás válogatott, áprilisban, Bécsben a házigazdákkal és a szlovákokkal, majd Budapesten kétszer megint a szlovákokkal találkozott Nagy Lajos együttese. A szombaton kezdődő Európa-bajnokság házigazdáját tehát jól ismerik a mieink, akik több újoncot avatnak a kassai kontinensviadalon. Nagy neveket is igazoltak, a Vidi korábbi csapatkapitánya, Juhász Roland, valamint a nemzeti együttesben szintén többször szerephez jutó, fehérvári születésű Czvitkovics Péter is tagja a küldöttségnek.

Az első meccset szombaton, 16 órakor a portugálokkal vívják a mieink, vasárnap 20 órakor az ukránokkal, az utolsó csoportmeccsen kedden, 17.30-kor a törökökkel találkozik nemzeti együttesünk, amelynek nyilvánvaló célja a továbbjutás a csoportból. A magyarok eddigi legjobb helyezése bronzérem a 2017-es, Brnóban rendezett Eb-n, két éve, az ausztráliai vb-n pedig 4. helyen zártak Nagy Lajos szövetségi kapitány és Trencsényi János másodedző tanítványai.

-Szeretnénk éremért harcolni a végelszámolásnál, úgy gondolom, a felkészülésünk jól sikerült. Az utolsó világeseményt három éve bonyolították Perthben, a pandémia miatt a kassai Európa-bajnokság 2020-ban és 2021-ben sem került megrendezésre, örülök, hogy most pályára léphetünk az impozáns Steel Arenában. A portugálok nem játszottunk mostanában, a korábbiakhoz képest új csapatot építettek, mivel komoly futballkultúrával rendelkeznek, biztosan erős csapattal érkeznek a viadalra. Az ukránokkal Perthben a negyeddöntőben találkoztunk, bár 3-0-ra nyertünk, nem volt könnyű meccs, sokáig 1-0-ra vezettünk, a vége lett sima, ugyanis ellenfelünk a végén kénytelen volt kockáztatni. A törökökkel 2016-ban, a fehérvári Eb-n a csoportküzdelmek során találkoztunk, 4-1-re nyertünk, 2017-ben, Csehországban, a nyolcaddöntőben nehéz, 1-0 arányú győzelmet arattunk – közölte Nagy Lajos.  

A szakvezető elmondta, a csoportból való továbblépés minimális elvárás a 24 együttest számláló mezőnyben. A hat csoport első két helyezettje, valamint a négy, legjobb harmadik folytathatja a 16 között, egyenes kieséses rendszerben.

A magyar keret: Bohony Bálint, Tajti Bence (kapusok), Barabás Miklós, Bita László, Bozsoki Imre, Csoszánszky Dávid, Czvitkovics Péter, Dunai András, Fülöp Viktor, Juhász Roland, Kovács Gergely, Kövesdi Zsombor, Lovász Bence, Sós Márkó, Suscsák Máté (mezőnyjátékosok).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában