Fejér Megyei Kupa

2022.05.19. 21:02

Színvonalas döntőt láttunk Dunaújvárosban

Véget ért a Fejér Megyei Kupa idei sorozata, a döntőben a Főnix FC egygólos győzelmet aratott az Ercsi Kinizsi ellen.

Káldor András

A döntő pillanat, Szalai csele után lövése a hálóban landolt

Forrás: Kricskovics Antal

A döntő pillanat, Szalai csele után lövése a hálóban landolt

Forrás: Kricskovics Antal

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük azt, hogy a tét rányomta a bélyegét az idei döntőre. Ettől függetlenül színvonalas csatát vívott a két korábbi kupagyőztes, és ebből a mostanra már harmadszorra a dobogó legfelső fokára felálló Főnix FC került ki győztesen. Nüanszokon múlott, mert Szalai Pál 83. percben elért találatán kívül az Ercsinek is voltak lehetőségei, az első játékrészben kapufát lőttek, de a Főnix FC csatárai szintén több alkalommal közel jártak ahhoz, hogy az egy gólon kívül szerezzenek továbbiakat.

A két csapat útja is különbözött a fináléig vezető úton. A Főnix FC az Iszkaszentgyörgyöt 5-1-re, az LMSK-t 12-0-ra győzte le, majd egy rettentően nehéz meccsen Ikarus-Marosheggyel 1-1-et játszott, hogy aztán a büntetőlövések után lépjen tovább. Az elődöntőben a megyei II. osztály „örökös” bajnoka, a Vajta sem tudta megállítani őket, igaz csak minimális sikert könyvelhettek el (1-0). Az Ercsi Kinizsi a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, miután a Mol Magyar Kupa fő tábláján két fordulóban lépett pályára. Itt előbb a Villány TC-t 4-2-re győzték le, viszont a Sárosdtól kikaptak 2-1-re. A Fejér Megyei Kupában három mérkőzésen voltak érdekeltek a döntőig. A Baracs elleni 4-2-es győzelem, és a Tordas R-Kord 3-0-ás legyőzése után Sárosdnak visszavágtak (2-0), és jutottak el Dunaújvárosba.

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogyan értékeli a kupát záró kilencven percet a két gárda szakvezetője:

– Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, de hát milyen legyen kupadöntő? Az Ercsi hazai pályán megvert bennünket, ismerjük őket, jó csapat. Megvoltak a helyzeteik, de a végén mi lőttük a gólt, és a futballban ez számít. Igazi ki-ki meccs volt, nyílt sisakkal játszott, futballozni akart mindkét csapat. Örülök a sikernek, mert meg kell nézni az összeállításunkat volt 2005-ös és 2004-es születési játékos a csapatunkban és ez a jövő szempontjából biztató. – hangsúlyozta Pavlik József a kupagyőztes Főnix FC mestere.

– Teljesen kiegyenlített mérkőzésnek tűnt mindkét csapatnak voltak lehetőségei bőven, de a Főnix FC egyet belőtt ezek közül. Amit megbeszéltünk a csapattal próbáltuk is tartani, de volt néhány kulcsjátékos, aki egy kicsit túl gondolta, és tudása alatt teljesített. Ebben kellene erősödünk, hogyha nyerni akarunk. – fogalmazott Lieber Károly az Ercsi Kinizsi vezetőedzője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában