Az SKC ellen vívják a negyeddöntőt

2022.05.17. 19:40

Sopronban kezdenek az Alba kosarasai

Szerdán, 19 órakor Sopronban, szombaton 17 órakor pedig a Gáz utcában csatáznak az Alba és az SKC férfi kosarasai.

Horog László

Vojvoda Dávid (fehérben) klasszisára a negyeddöntőben is szükség lesz

Forrás: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Azzal, hogy múlt szerdán Fehérváron a nyugatiak nyertek 89-85-re, megszerezték a 4. helyet a középszakaszban, így hazai pályán kezdhetik a rájátszást a végül 5. helyre beérkező albások ellen.

A fiatal, válogatott bedobó, Lukács Norbert kimondottan jól teljesít az utóbbi időben, 10 pont felett átlagol a mérkőzéseken. „Nehéz párharc következik, két hasonló képességű együttes találkozik. Tovább szeretnénk jutni, egyszer nyernünk kell Sopronban, jó lenne, ha már az első mérkőzésen sikerülne. Ki kell kapcsolnunk a két irányítójukat, Myers és Mack mozgatja a csapatot, valamint a palánk alatt Montgomery és Quincy Ford is húzóember, nem beszélve Milos Borisovról, aki a mai napig képes meccseket eldönteni. Jók a légiósaik, megértik egymás, gyorsan járatják a labdát. A hazai játékosaik közül Takács Norbert kintről veszélyes. Úgy számolok, az első idegenbeli meccsen visszavesszük a pályaelőnyt, majd 3-1-es összesítéssel jutunk az elődöntőbe. Még akkor is, ha az idei szezonban háromszor a soproniak nyertek, mi egyszer. Legutóbb, a középszakasz zárómeccsén azzal nyertek Fehérváron, hogy a harmadik negyedben közel húsz ponttal elléptek, bár nagyon igyekeztünk a végén, nem tudtunk fordítani.”

Vojvoda Dávid csapatkapitány volt a hazaiak legjobbja a múlt szerdai mérkőzésen, 28 pontot szerzett, öt triplát is a hálóba küldött, a meccs végén egyedül tartotta a lelket a társakban, nem rajta múlt, hogy a vendégek négy ponttal nyertek.

– Úgy gondolom, 50-50 százalék az esélye mindkét együttesnek. Nagyon szoros meccseket vívtunk, egyik derbin sem volt nagyobb a különbség kilenc pontnál. A múlt szerdai, hazai vereség miatt idegenben kell kezdenünk, ami nem öröm, de nem is vészes, megmutattuk már többször a szezonban, hogy idegenben is képesek vagyunk nyerni. Meg kell ragadni az első esélyt, jó lenne úgy várni a szombati, hazai találkozót, hogy miénk a pályaelőny.

Pongó Marcell a legutóbbi mérkőzésen a korábbinál gyengébb teljesítményt nyújtott, előzőleg az Alba kulcs­emberének bizonyult. Reméli, ezúttal ő is és a csapat is jobb teljesítményt nyújt, mint legutóbb. „Ismerjük őket jól, hiszen négyszer találkoztunk velük a szezonban, az utolsó meccsünket is velük vívtuk. A légiósaik határozzák meg a játékukat, támadásban kimondottan erősek. Fontos, hogy az egy-egy és a kettő-kettő elleni játékukat – ami az erősségük – lelassítsuk. Ha sikerül, lehet esélyünk szerdán Sopronban.”

A vezetőedző, Matthias Zollner is optimista a párharcot illetően, bár tudja, a legutóbbinál jobb játék szükségeltetik a Sopron kiejtéséhez.

– Gyors kosárlabdát játszanak, atletikus játékosokkal, nehéz ellenük védekezni. Ezzel együtt is bízom a sikerünkben. Az amerikai játékosok mindannyian vezérek, de az igazán meghatározó a 36 éves, montenegrói Milos Borisov, aki 25 pontot átlagol a meccseken, elsősorban rá kell figyelnünk. A sorozat nem csak egy meccsből áll, de az első mérkőzés mindig lényeges, a legfontosabb, hogy a saját játékunkat játsszuk. Elemeztük a legutóbbi meccset is, nem szabad, hogy tranzíciós játékból könnyű kosarakat szerezzenek, mint tették legutóbb, a Gáz utcában. Mack és Myers gyors játékos, őket lassítanunk kell, továbbá döntő, hogy végig koncentráltak legyünk. Lenzelle Smith biztosan játszik, nagyon remélem, két hónap kihagyás után Jonathan Stark is pályára léphet.

Az ügyvezető, Simon Balázs szerint bármit megtörténhet az egyik fél három sikeréig tartó párharcban. „Úgy gondolom, jobb csapatunk van, remélem, ezt érvényre is juttatjuk. Ha kiegyensúlyozottabb lenne a teljesítményünk, azt mondanám, mi vagyunk az erősebbek, azonban rapszodikusan teljesítettünk az eddigi meccseken, volt, hogy közel húszpontos hátrányból fordítottunk, máskor jelentős különbséggel vezettünk, mégis elrontottuk a végét. Egy meccsen belül is tudunk nagyon jól, de nagyon rosszul is játszani, hullámzó a produkciónk. Ezzel együtt is nagyon remélem, hogy a párharc a mi javunkra dől el.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában