CHL

2022.05.25. 16:56

Megtartották a jégkorong Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolását

Míg a Hydro Fehérvár AV19 a nap folyamán bejelentette Alex Petan szerződéshosszabbítását, addig az idei A csoportos világbajnokság helyszínén megtartották a jégkorong Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolását, ahol története során először a Volán is érdekelt volt.

Beke Zsombor

Forrás: Árvai Károly

Szerda délután tartottak a CHL, azaz a jégkorong Bajnokok Ligája sorsolását, ahol a Fehérvár az ICEHL alapszakaszának harmadik helyével és döntős szereplésével biztosította helyét a sorozatban. A 32 együttest felvonultató mezőnyt nyolc, négycsapatos csoportra osztották. A sorsoláson két finn hokilegenda, Sami Kapanen és Olli Jokinen segédkezett, a csapatok nevei stílszerűen korongokban voltak elrejtve. Története első CHL-es idénye nem ígérkezik könnyűnek a Volán számára, hiszen a bivalyerős, D jelű csoportba került a Hydro Fehérvár AV19. A negyedik kalapból a lengyel GKS Katowice érkezett ellenfélnek, majd a harmadikból a Volán került ki. A második kalapból a finn legendák a svájci ezüstérmes Zürich Lionst húzták a Fehérvárnak, míg a legmagasabban rangsorolt együttesek közül a sorozat címvédője, a svéd Rögle Ängelholm került Háriék mellé.

A csoportküzdelmek első négy fordulóját szeptember 1. és 11. között rendezik meg, míg a maradék két kört október 4. és 12. között bonyolítják le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában