Egygólos vereséggel búcsúztak

2022.05.20. 21:29

Helyt állt az Alba FKC, nem játszottak rosszul

A női kézilabda K&H Liga 26., záró fordulójában az Alba Fehérvár KC a Mosonmagyaróvár ellen mindkét félidő hajráját szoros eredményre hozta.

Káldor András

Besszer Borbála (fekete) végig csapata vezére volt, nyolcszor talált be

Forrás: Fehér Gábor / FMH

Természetesen a bajnokság utolsó meccse a résztvevők számára egyáltalán nem érzelemmentes, hiszen többen búcsúznak a gárdától. Már korábban kiderült, hogy a héten polgármesteri elismerésben részesülő Triscsuk Krisztina mellett Szarka Adrienn is utoljára öltötte magára a fehér színű mezt, míg a három idény után éppen Mosonmagyaróvárhoz visszatérő Bardi Fruzsina, és a Debrecenbe távozó Töpfner Alexandra szintén az utolsó hatvan percet töltötte társaival az UFM Aréna parkettján.

Kezdésként Tanja Asanin szűk fél percen belül felavatta Tóth Nikolett kapuját, melyre viszonylag gyorsan válaszolt Besszer Borbála. Majd jöhetett Triscsuk az első FKC-s heteshez, de ezt Szemerey Zsófia lábbal hárította. Az első percek bizonytalannak tűnő védekezése feljavult, és ennek köszönhetően Takó Viktória góljával utolérték ellenfelüket a 6. percre, 3-3. Támadásban viszont egy kicsit csikorogtak a fehérvári kerekek, így különösebben nem lehetett azon csodálkozni, hogy újfent előnybe került az MKC, méghozzá először a meccs folyamán Strannig Zsófia találatával hárommal vezetett a 11. percben, 6-3. Józsa Krisztián időkéréssel próbált lelket verni csapatába. Ez túlságosan sokat nem módosított az álláson, a házigazdák magabiztosan őrizték vezetésüket, ráadásul Szemerey a 15. percben már a hatodik fehérvári próbálkozást védte.

Ettől függetlenül Takó Viktória volt a legbiztosabb pont a Fehérvárban, az első húsz percben az Alba hét góljából négyet szerzett. Megkísérelte az Alba a két beállós játékot, de ez nem hozott igazi áttörést, és továbbra is a kisalföldiek domináltak. Majd a távozó Bojana Milic ragasztott hatalmas dugót Tóth Nikolett kapujának felső sarkába, és ezzel változatlanul tartotta az ötgólos távolságot, 14-9. A félidő hajrájában azonban eltékozolták ezt az előnyt, megrázta magát az Alba, és Kubina Molli hatékony védéseinek segítségével egyre csökkent a távolság a szünetre.

Két gyors góllal nyitott az MKC, majd Töpfner esett szerencsétlenül egy Pásztor Noémival történt ütközés után. A térdével volt a gond, hosszú ápolás következett, és ölben vitték le a vonalon túlra. A 38. percre megint megközelítette ellenfelét az AFKC, Besszer és Bardi egyre csökkentették a hátrányt, 20-19. Az egyenlítés azonban elmaradt, mert a hazaiak pillanatok alatt betaláltak Kubina hálójába. Kiszámíthatóvá vált az Alba támadójátéka, és jött egy elég kínos, közel hétperces gólcsend. Az Óvár kényelmesen játszott, a fehérváriak esetenként hét emberrel támadtak, Besszer pedig zsinórban négyszer betalált, felhozva az övéit egyre, 28-27.

A végén Strannig hétméterese volt a mérleg nyelve, mely két pontot jelentett a vendéglátóknak, akik ezzel kiharcolták a nemzetközi kupaszereplés jogát, míg az Alba  FKC a tabella 10 helyén fejezte be az idényt. 
 

Jegyzőkönyv

Motherson Mosonmagyaróvár – Alba Fehérvár KC 29-28 (16-15)

Mosonmagyaróvár, 900 néző, Vezette: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Motherson Mosonmagyaróvár: Szemerey – Kojic 5, Asanin 5, Kovács P. 5, Pásztor 1, Tóth E.  4 (2), Strannig 6 (2). Csere: Mistina (kapus), Hajtai 1, Mihály, Török, Csekő 1, Milic 1. Vezetőedző: Gyurka János
Alba Fehérvár KC: Tóth Nikolett – Töpfner 1, Boldizsár 2, Varga E., Besszer 8, Utasi 1, Takó 5. Csere: Kubina (kapus), Triscsuk, Afentaler, Bardi 3, Gerháth K. 3, Ohjama 3 (2), Szarka A. 1, Domokos 1. Vezetőedző: Józsa Krisztián  
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában