2022.05.02. 17:27
Demeter Bence remek futással és lövészettel jelentkezett a világkupán
Az első helyen várta a döntőt az öttusázók budapesti, világkupa-versenyén, végül a 4. helyen zárt a volános Demeter Bence
Ez volt a harmadik versenye a szezonban, magabiztosan került a fináléba. Nem sok hiányzott, hogy ketten képviseljék a Volán Fehérvárt, fiatal pályatársa, Tamás József éppen lemaradt a 18-as döntőről. Demeter ott volt és megtette a magáét.
– A vártnál többen, 72-en neveztünk, 36-an jutottunk az elődöntőbe, majd 18-an a döntőbe. A vívás eredményét vittük tovább, ez számított az elődöntő során is. Ez a tusa nagyszerűen sikerült, 29 győzelem mellett 6 vereséget szenvedtem. Pályafutásom során ennél egyszer vívtam hasonlót, három éve, a belorusz bajnokságon, 28-6-ot. A téli időszak általában azzal zajlik, hogy vívóversenyekre nevezek, ha nem vagyok sérült. Most csak egyszer tudtam indulni, szabadidős viadalon, Debrecenben, ezüstérmes lettem. Korábban a talpammal volt probléma, ez elhúzódott hosszú ideig, valamint három héten át influenzaszerű tünetekkel küzdöttem, a Gran Canarián bonyolított edzőtábor kellős közepén betegedtem meg, január derekán. Tehát ez a tél sem múlt el problémamentesen, az alapozás jelentős része kimaradt. Ennek ismeretében a hétvégi teljesítményem kimondottan jónak mondható.
A budapesti VK a fehérvári sportoló harmadik versenye volt a szezonban, előzőleg, március derekán, Drzonkówban egy kisebb, nemzetközi viadalon győzött, döntően ifi és junior korú sportolók szerepeltek, a lengyel házigazdák mellett a litvánok, németek, csehek és magyarok. A február végi, budapesti, fedettpályás viadalt kihagyta, valamint a kairói erőpróbát is.
– Elindulhattam volna a budapesti szezonnyitón, de nem volt értelme kockáztatni, esetleg nem jutok a döntőbe, vagy ismét megsérülök, felesleges rizikót nem vállaltam 32 évesen. A lengyel viadal tökéletes volt a szezon indításának. Én voltam a legidősebb, minden számban jól teljesítettem, magabiztosan győztem. Aztán jött az országos bajnokság április közepén, Budapesten, Marosi Ádám nyert, ezüstérmes lettem. Fizikálisan jól éreztem magam, de vívásban és lövészetben vétettem hibákat, a páston 22-12-vel zártam, ami elfogadható, ám a kombi során 12 lövést elrontottam, ezzel túl sokat veszítettem. Ha jobbat nyújtok, harcban lettem volna az aranyért. Így meg kellett elégednem az ezüsttel, amit nem éltem mag csalódásként.

Aztán következett a hétvégi, világkupa-viadal. A Ludovika Sportközpontban rendezett eseményen a 4. helyen zárta a döntőt.
– A hazai szövetség nagyon jól rendezte az eseményt, a Ludovika tökéletes helyszínnek bizonyult. A selejtezőt gond nélkül letudtam, az elődöntőt megnyertem, a remek vívásnak köszönhetően annyi előnyt szereztem, hogy nem kellett izgulnom, a csoportomból a legjobb eredménnyel kerültem a fináléba. A lovaglásnál nem volt szerencsém, a legrosszabb négylábút sikerült kihúznom. Azt hittem, ez egy jó ló, aztán felvilágosítottak, hogy nem. Két kitörés, két verőhiba, időtúllépés. Ott az aranyesélyem elszállt, 243 pontot lovagoltam a 300-ból, ez közel egy perces hátrányt jelent a futópályán. A bónusz vívás sem sikerült, még a lovaglás sokkhatása alatt voltam, pár perc alatt nem tudtam összeszedni magam, az első csörtét azonnal elbuktam. Az úszással nem volt gond, a mostani fizikai állapotomnak megfelelő, 2:02 lett az eredményem a medencében. Az ötödik helyről kezdtem a futást, a lövészet nagyon jól sikerült, végül egy helyet javítottam, nagy hajrával bejöttem a 4. helyre, legjobb magyarként, Böhm, Bereczki, Regős, Viczián, Szép és Marosi előtt, a bronzra nem volt esélyem. A lovagláson múlt, ha kitörés nélkül, két verőhibával végzek, ami nem tűnt lehetetlennek, szerintem megnyerem a versenyt. Egy percet hagytam ott, végül 18 másodperccel maradtam le a győztestől.
Az Albenában egy hét múlva sorra kerülő világkupa-viadalt kihagyja, a volánosok közül Tamás József indul a bolgár tengerparton. Demeter egy hónap múlva, Ankarában, szintén VK-viadalon lesz érdekelt.