Góverseny

2022.05.16. 14:45

A fehér és fekete kövek vonzásában

A mögöttünk hagyott hétvégén a Királyok Kupája góversenyt immár negyedszer rendezték meg a Köfém Művelődési Házban – nagy sikerrel.

Káldor András

Már négy évesen is lehet tologatni a fekete és fehér köveket

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Először nem hittek a szemüknek a szervezők, amikor kiderült, hogy 39 versenyző nevezett az idei megmérettetésre, amely sorrendben már a negyedik volt a Köfém Művelődési Házban. Arra pedig végképp nem készültek, de örömmel látták, hogy a kamaraterem ezúttal szűkösnek bizonyult, két asztalon még a folyósón is játszottak.
Az ország több pontjáról - köztük Budapest, Balatonalmádi, Szolnok, Devecser - érkeztek versenyzők és külön örömteli, hogy hat fehérvári játékos is asztalhoz ült, illetve öt külföldi versenyző is érkezett, heten pedig életük első versenyén szerepeltek. Azt lehet mondani, hogy minden korosztály képviseltette magát, a legfiatalabb versenyző egy 4 éves távol-keleti kislány volt. A Királyok Kupája tényleg olyan publicitással bírt, hogy Bécsből is eljöttek, hogy a táblák mögé üljenek.
A verseny – amely 3 csoportban és 4 fordulón keresztül zajlott - rangját emelte, hogy három danos, tehát amatőr gómesteri címmel rendelkező játékos is részt vett a küzdelmekben.
A művelődési ház a versenyrendezés tekintetében komoly tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen korábban a Krályok Kupája mellett magyar bajnokságnak, Európa Grand Prix tornának, és a Fujitsu Kupának is otthont adott az intézmény, tudtuk meg Simon József igazgatótól.
- Az elmúlt évekhez képest hihetetlenül nagy érdeklődéssel szembesültünk. Ez azért is örömmel tölt el, mivel korábban 22 volt a legmagasabb létszáma a kupának. A 39 induló országos szinten is kiemelkedő. A pandémia betett nekünk is, előtte évi öt-hat versenyt rendeztek, 2020-óta lecsökkent a versenyek száma, a Királyok Kupája az első ez évben. Fontos tudni, hogy a gó sportot már 4 éves korban el lehet sajátítani – példa erre a már említett kislány - és lehet máris a tábla mellett ülve játszani azt. Ez az egyik része ennek, míg a másik az, hogy ennek összes titkát egy életen át sem lehet elsajátítani a komplexitása, mélysége miatt. – hangsúlyozta Holubár András főszervező.
Az A csoport első helyén Varga György (3 kyu) végzett, második Leitereg Miklós (5 kyu) lett. A harmadik helyet Barcza Bende (5 kyu) szerezte meg, aki idén márciusban, 8 évesen U12-es Európa-bajnoki címet szerzett. A B csoport első 3 helyezettje: Lajos Mátyás (14 kyu), Papp Károly (8 kyu), Papp Artur (8 kyu). A C csoport első 3 helyezettje: Detre Jenő (22 kyu), Barcza Bora (18 kyu), Detre Jenőné (35 kyu).
A művelődési házban korábban működött már egy sikeres góklub, éppen ezért a  tervek között szerepel, hogy újra életre hívjanak egy klubot, méghozzá már idén szeptemberben.
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában