Katonai kiképzés

2022.05.25. 09:06

120 óra pokol - Janota Zoltán teljesítette az Elite Challenge-et

Bár tizennyolcszoros Ironman, a legkeményebb katonai kiképzésre épülő Elite Challenge olykor meg tudta lepni. Janota Zoltán a Mecsekben teljesítette a „küldetést”, öt nap alatt öt kilót fogyott.

Németh Krisztián

Janota Zoltán triatlonistaként új szituációban találta magát a vízben

Forrás: Defex Magyarország Kft.

A székesfehérvári Family Tree Triatlon SE vezetőedzője a Magyar Honvédség tartalékos tisztjeként az egyik legkeményebb, civilek számára is elérhető, ötnapos fizikai és pszichés terheléses katonai kiképzés abszolválását tűzte ki célul. „120 óra pokol” – csak így „becézik” a megpróbáltatásokat, amelyeket a Mecsekben kellett teljesíteni. Már a körítés is stílusos volt: „katonai sátorban laktunk, teljesen nomád körülmények között: egy OSB-lap, egy darab szivacs és a hálózsákunk adta az „ötcsillagos” komfortot” – meséli Janota Zoltán.

– Két elég nehéz rész volt a programban. Az egyik csak azért okozott problémát, mert nagyon keveset tudtam gyakorolni otthoni körülmények között – ez a navigáció, a tereptan volt. De amire kifejezetten készültem és tartottam tőle, az a vizek napja volt, amikor a tanyán lévő tóban kellett különböző feladatokat teljesítenünk: egymás hordozásától elkezdve az időre futáson át a merülésig mindenféle kihívás volt. A triatlon révén komfortosan mozgok a vízben, de nem a 12 fokosban! Attól tartottam, hogy mivel elég alacsony a testzsírom, nagyon gyorsan ki fogok hűlni, de meglepő módon annyi stressz és adrenalin volt bennem, hogy szinte élveztem a dolgot. Remegett a testem, de azt, hogy fázom, nem annyira éreztem – mesélte Janota, aki elmondta, hogy a legkeményebb feladatot az utolsó éjszaka kapták. – Már 24 órája nem aludtunk, amikor elkezdtük az 50 kilométeres menetgyakorlatot a Mecsekben és környékén. Meghatározott időn belül kellett teljesíteni a kihívást, de a saját tempónkban haladhattunk és pihenni is megállhattunk.

Fogyott, hallucinált, de megcsinálta!
Forrás: Janota Z.

Érdekes és tanulságos élmény volt ez a gyakorlat. Soha életemben nem hallucináltam még, ezt itt tapasztaltam meg először. A leírhatatlan fáradtságtól a 12-13. kilométer környékén már mindenféle színészek, énekesek portréját véltem felfedezni az úton, ahogy gyalogoltam. Nagyon nehéz volt elhinnem, hogy ez nem egy valós állapot, hanem csak vízió, annyira élethűnek tűnt – mondta a triatlonversenyző, akinek a megadott időn kívül ugyan, de sikerült teljesítenie az embert próbáló feladatot.

Mindössze öt perccel csúszott ki az időkeretből. Öt nap alatt öt kilót fogyott, napi 8-10 ezer kalóriát égetett el, és ennek csupán a 20 százalékát tudta bevinni a szervezetébe. Természetesen az instruktorok végig figyeltek az indulók egészségére. 
A tények beszédesek: tizenhárman indultak el a kihíváson, és csak négyen fejezték be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában