Szépen csillog az ezüst

2022.04.11. 22:14

A Salzburg behúzta a negyediket is, így övék lett az arany

Az ICEHL döntőjének negyedik összecsapásán a Hydro Fehérvár AV19 a Red Bull Salzburg jégkorongcsapatát fogadta.

Beke Zsombor

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az életben maradás volt a tét a Volán számára, hiszen a bikák 3-0-ra vezettek a négy győzelemig tartó párharcban. Az arány ellenére nem játszott alárendelt szerepet eddig a Fehérvár a fináléban, mindegyik mérkőzés kiegyenlített volt, öt perccel a vége előtt mindegyik esetben döntetlenre álltak a felek. A negyedik összecsapás kérdése az volt, hogy az AV19 szépít-e a párharcban, vagy az RBS Székesfehérváron ünnepli-e a bajnoki címét. A kék-fehérekhez visszatért a friss apuka, Bartalis István, Brady Shaw azonban még mindig eltiltását töltötte. Nem túlzás állítani, még a csilláron is emberek álltak hétfő este az ifj Ocskay Gábor Jégcsarnokban, a hazai szurkolók mellett száz osztrák szimpatizáns is elkísérte az övéit.


Nem fecsérelte az időt a Volán, rögtön helyzetbe került az első sor, de sem Kuralt, sem Magosi nem járt sikerrel, majd Erdély lövését védte Tolvanen. A túloldalon Brennan próbálkozását „nyelte le” Tirronen. Hét és fél perc után a hazai fölény góllá érett, Kuralt szerzett pakkot a vendégek harmadában, majd Hári passzolt Magosinak, aki kapásból kipókhálózta a jobb felsőt, 1-0. Megzavarodtak az osztrákok, a fehérváriak pedig szinte mindenhonnan lőttek, jól játszott a Volán! Magosi ütőjében volt a második hazai gól, de szép szólója a kapuvason csattant. Öt perccel a játékrész vége előtt szinte a semmiből egyenlített a Salzburg, egy kósza kapura tett korong Dahl­rothról csorgott a kapuba, 1-1.


A második harmad elején rögtön emberhátrányba került a Fehérvár, de néhány távoli próbálkozáson kívül jól zárt a hazai védelem. A Volán sem vett vissza, öt az öt ellen továbbra is nagyot mentek a kék-fehérek, Atkinson bombája épphogy elkerülte a kaput, a túloldalon Schneider kerülte meg a ketrecet, de szerencsére kapuvasra húzta a korongot. Kiegyenlítettebbé vált a játék, a két kapus nem unatkozott hétfőn sem. Hét és fél perccel a harmad vége előtt megszerezte a vezetést a Salzburg, Raffl emelte vissza a lába közül közelről a pakkot, ami Tirronen lába között becsorgott, 1-2. Rögtön emberelőnybe került a Fehérvár, Erdély szólója kimaradt, majd rövid ideig öt a három ellen is folyt a játék, de hiába, a Fejér megyei lehetőségek mindegyike kimaradt.


A harmadik harmadot aktívabban kezdte a Salzburg, a vendégek próbálták gyorsan dűlőre vinni a dolgot, de többek között Wukovits lövését is fogta Tirronen. Három és fél perc után Campbell ugorhatott ki, de kimaradt a szóló. Nyomot az RBS, nehéz pillanatok voltak a hazai kapu előtt, majd Ambrus ülhetett ki két percre a büntetőpadra. Nyolc perccel a vége előtt emberelőnybe került az AV19, de nem sikerült egalizálni. Bár nagyobbnál nagyobb helyzetetek alakítottak ki a hazaiak, egyenlíteni, sőt Brennan üres kapus góljával végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa. A Hydro Fehérvár AV19-nek nincs mire szégyenkeznie, a csapat nagyszerű idényt tudhat maga mögöttt, és a döntőben, bár 4-0-val nyert a Salzburg, Háriék minden találkozón megizzasztották a bikákat.

Jegyzőkönyv
Hydro Fehérvár AV19–EC Red Bull Salzburg 1-3 (1-1, 0-1, 0-1) Székesfehérvár, 3260 néző. V.: Ofner, Zrnic, Seewald, Nothegger.
AV19: Tirronen – Atkinson, Nilsson, Magosi 1, Hári (1), Kuralt (1) – Fournier, Campbell, Erdély, Bartalis, Petan – Dahlroth, Horváth, Rétfalvi, Sarauer, Terbócs – Szabó D., Ambrus G., Jacobs, Németh, Mihály.
Vezetőedző: Kevin Constantine.
RBS: Tolvanen – Heinrich, Lo Verde, Raffl 1 (1), Nissner (1), Schneider – Dalhuisen 1,  Brennan 1 (1), Lebler, Järvinen, Huber – Kanzig, Pallestrang, Wukovits, Baltram, Hochkofler – Predan, Zündel, Harnisch, Leonhardt, Loney.
Vezetőedző: Matt Mcilvane.
Kiállítások: 4 ill. 6 perc
Kapura lövések: 22-34.


Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0 a Salzburg javára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában