Vízilabda

2022.03.19. 20:38

Magabiztos dunaújvárosi siker született a sereghajtó otthonában

Az E.ON Ob I. Női vízilabda-bajnokság 17. fordulójában a DFVE a Győr otthonába látogatott szombat este.

Beke Zsombor

Forrás: FMH-Archív (KA)

GYVSE-UNI Győr – DFVE 4-11 (1-4, 1-2, 0-3, 2-2)
Gólszerzők: Farkas A., Vaszari, Török, Kurucz, ill. Szilágyi 3, Pál R. 2, Gurisatti 2, Szellák 2, Szabó N., Garda
A tabellán harmadik helyezett Dunaújvárosnak több hibázási lehetősége nincs már az idei bajnoki kiírásban, igaz, kis esély volt rá a találkozó előtt, hogy a sereghajtó, mindössze egy győzelemmel rendelkező Győr szorongatná meg Mihók Attila együttesét.
A Fejér megyei keretben ott volt a mindössze 14 éves Szabó Imola, aki élete első felnőtt mérkőzésén kapott szerepet. Az esélyeknek megfelelően a vendégek első góljára nem kellett sokat várni, 76 másodperc elteltével emberelőnyből Szellák Csenge volt eredményes, majd Szilágyi büntetőből meglőtte a második dunaújvárosi gólt is, 0-2. A negyed további részében ugyan Farkas Adél szépített, de Pál Réka és Gurisatti Gréta fórból szerzett találataival nyolc perc után 4-1-re vezetett a DFVE. A második negyedben visszafogták magukat a csapatokat, de a DUE előnye így is nőtt, félidőben négy gólos előnyben voltak Gardáék, 2-6.
A harmadik negyedben gólt sem kapott a Dunaújváros, ellenben Szilágyi és Garda góljaival tovább növelte előnyét a Mihók-csapat. Az utolsó negyedet ugyan nem nyerte meg a fiataloknak is lehetőséget adó DFVE, de a Fejér megyei győzelem így sem forgott veszélyben, Mihók Attiláék jövő hétvégén a LEN-kupa döntőjében lesznek érdekeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában