Az utolsó percekben bukott el

2022.03.03. 22:09

A Puskás után a Vidit is búcsúztatta az ETO

Régi rangadók szellemében csapott össze az ETO FC és a Mol Fehérvár FC. A két gárda között egy osztálynyi különbség van, azonban a Magyar Kupában bármi megtörténhet.

Ferencz Balázs

Forrás: Török Attila / Nemzeti Sport

A fehérváriak bele sem akartak gondolni abba, hogy a közhelyes „bármi” címszó alatt a Győr meglepi a Vidit. Mert a gyengécske bajnoki szereplést egy MK-trófeával szépítenék. A presztízs manapság csak a szurkolótáborokat fűtheti, a két együttes mai játékosai vajmi keveset érzékelhettek a korábbi Fehérvár – Győr ellentétből. Mégis, az NB II-ben jelenleg kilencedik ETO FC rendkívül harcosan kezdett a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében.

 

Az első percekben rengeteg hibát vétettek a piros-kékek, sok volt a pontatlan átadás, amiből aztán a védekezésre berendezkedő győriek meg is indulhattak volna. Nem tették, így a lehiggadó Vidi szinte állóháborúban járatta a labdát a hazaiak térfelén, keresve a rést a győriek pajzsán. Nehéz dolga volt a Vidinek, nem volt veszélyes a kapura a fehérvári egylet, ugyanakkor egy kósza látogatáskor Tuboly Alef lábában esett el a tizenhatoson belül – itt VAR nincs, a játékvezető pedig nem ítélt büntetőt. A 43. percig ment a tilitoli, ekkor Alef passzolt fel Petrjakhoz, aki Dárdaival kényszerítőzött, s Ivan Petrjak ballal hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. Gólöröme közben az ukrán támadó könnyek között, Ljednyev, Makarenko és Sabanov társaságában  mutatták mezük alatt feszülő pólójuk feliratát: „Stop war in Ukraine”, vagyis „Legyen vége a háborúnak Ukrajnában.”

 

Fordulás után is a fehérváriak játszottak fölényben, egy támadás végén a győri védőkön flipperezett a labda a kapu mellé, majd aztán az előremerészkedő Szimcso vette célba a kaput, labdája elkerülte a jobb kapufát. Hajtott a Győr, Farkas Balázs perdítésére ugrott ki jó ütemben Kovács Dániel. Kettőt cserélt Michael Boris, s azonnal káprázatos támadást futtatott a Vidi, Petrjak közeli lövésére Fadgyas ért át bravúrral, a kipattanót pedig Hangya küldte el a kapu előtt keresztbe. Ezt bosszulta meg az ETO  a 71. percben. Kiss Máté 18 méteres szabadrúgását a rosszul felállított sorfal és Kovács  kapus sem tudta blokkolni, 1-1. Rögtön a győriek egyenlítő találata után a fejét vesztő Fiola második sárgája után kapott piros lapot, nehéz helyzetbe került a Vidi. Stopira pedig hatalmasba a hajrában, néhány méterről azonban a kapu fölé emelt... Nem sokkal később Dárdai szöglete nyomán Rus fejelt centikkel a keresztléc fölé. A 92. percben újra büntethetett az ETO. Óvári esett el Stopira lábában a tizenhatos sarkánál, s Farkas Balázs a jobb sarokba küldte a büntetőt, 2-1.

 

Már csak a Magyar Kupára koncentrált a Fehérvár tavasszal, mégsem tudta legyűrni a másodosztályú Győrt, búcsúzott a sorozattól, s nagyon úgy tűnik, hogy így a Vidi a nemzetközi porondról is lemarad idén.

 

Jegyzőkönyv

ETO FC – Mol Fehérvár FC 2-1 (0-1)

Győr, ETO Park, 1373 néző. V.: Zierkelbach Péter (Tóth II V., Georgiou)

ETO: Fadgyas – Kovács K., Kiss M., Bagi, Csonka, Forgács (Tamás K., 58.) – Vitális, Tuboly, Toma, Szimcso (Óvári, 67.) – Farkas B. (Bacsa, 94.) V.edző: Klausz László

Fehérvár: Kovács – Bese (Nego, 61.), Fiola, Stopira, Hangya – Pinto, Alef, Ljednyev (Makarenko, 61.)  – Dárdai (Kodro, 94.), Nikolics (Bamgboye, 80.), Petrjak (Rus, 80.). Vezetőedző: Michael Boris

Gól: Kiss M. (71.), Farkas B. (93. - büntetőből) ill. Petrjak (43.)

Sárga lap: Farkas B. (4.), Toma (61.), Kovács K. (64.) ill. Ljednyev (54.), Fiola (58., 72.), Pinto (79.) Kiállítva: Fiola (72.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában