Frissen Fejérből

2022.03.07. 20:00

A kínok kínját éli át játékos, edző, drukker a MOL Fehérvár FC teljesítménye miatt

Elszomorító, hogy a korábban évről-évre bajnoki címért, érmekért harcoló Mol Fehérvár FC 2022 tétmérkőzései közül egyet tudott megnyerni, legutóbbi hét meccsén kikapott. S már vészesen közel került a kiesőzónához.

Ferencz Balázs

Forrás: Török Attila

A Zalaegerszegi TE is elkapta a Vidit. Kínosan bővül az a kör, melynek tagjai örömittasan szálltak ki a fehérváriakkal ropott táncból. A bajnokságban sorrendben a Puskás, a Debrecen, a Honvéd, az Újpest, a Paks és a ZTE, míg a Magyar Kupa negyeddöntőjében az NB II-es ETO FC Győr is győzni tudott a Vidi ellen 2022-ben, csupán a Szegedet verték a fehérváriak a kupában. Az OTP Bank Liga tabelláján hatodik piros-kékek  immár négy pontra vannak a már kieső pozíciót elfoglaló, 11. Gyirmóttól.

Michael Boris sem tudott csodát tenni. Az elvileg jó kvalitásokkal bíró játékosok nem leltek rá a motivációs erőre a német szakemberrel sem, holott kiemelkedő körülmények között dolgozhatnak, nem is kevesen álomfizetésért hintik a pályára a nagy semmit hétről-hétre.

– Tudtuk, hogy ellenfelünk nagy bedobásokkal fog operálni, erre készültünk is, ezért is csalódás, hogy nem tudtuk kivédekezni az első gólt – tekintett vissza a ZTE ellen 2-0-ra elveszített bajnokira a vezetőedző. – A hazaiak tisztában voltak azzal, hogy menni fogunk előre, hogy megnyerjük a meccset, így átadták a területet, okosan játszottak. A második félidő elején minimális lesről találtunk be, illetve a mérkőzés végén is volt egy nagy lehetőségünk a gólszerzésre, tehát a helyzetek megvoltak, de élesebbnek kellett volna lennünk a kapu előtt. A hazaiak második, tizenegyesből szerzett gólja eldöntötte a találkozót.

Ha már a lehetőségeket említette Michael Boris: a statisztika sokatmondó, a Vidinek egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt a 97 perc alatt...

– Én is feltettem már magamnak a kérdést, hogy miért nem megy a csapatnak. Egy nagyon nehéz periódus áll mögöttünk, remélem, minél hamarabb felébredünk. Ott akartunk lenni az első három között és úgy látom, hogy egyre lejjebb megyünk, ami nem jó, nem ezt érdemlik a szurkolók, a Vidi és az a mez sem, amelyet minden hétvégén hordunk – mondta a zalaegerszegi összecsapás után a védő, Rus Adrián. – Persze, hogy van kiút és megoldás: A fejünket a földbe kell rakni, és túrni kell végig, mert ha nem kelünk fel, nagyon nehéz lesz. Szerintem mentális problémák vannak a csapattal. Fizikális nem hiszem, mert a felkészülésünk megfelelő volt. Az M4Sport kamerái előtt a kiesés veszélyéről így fogalmazott a román válogatott hátvéd: „Nem akarom ezt kimondani… Tovább fogunk dolgozni, hogy minden meccsen pontot tudjunk szerezni.”

Rejtély, miként juthatott idáig a nagy múltú, s az utóbbi bő évtizedben a magyar mezőny meghatározó bástyájaként működő csapat. Ahol a háttérről, a hibákról, a problémákról továbbra sem lehet nyíltan beszélni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában