Labdarúgás

2022.02.22. 14:11

Továbbra is hullámvölgyben a dunaújvárosi futsalosok

A futsal NB II Nyugati csoportjának 20. fordulójában a Dunaújváros Futsal csapata váratlan vereséget szenvedett a REAC Sportiskola SE együttesétől.

Káldor András

Ezúttal csupán egy találatot értek el az újvárosiak (piros)

Forrás: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A dobogóra ácsingózó, és győzelmével immár a harmadik helyre fellépő REAC Sportiskola SE csapata ellen kellett volna kijavítania a Dunaújváros Futsal gárdájának az utóbbi két fordulóban a Magyar Futsal Akadémia, majd a Szigetszentmiklós ellen szenvedett vereségeket. Az előzmények azt mutatták, hogy bizakodhatott a mérkőzést megelőzően  az újvárosi legénység, hiszen november közepén a sárga-kékek otthonában, a csömöri sportcsarnokban nyertek szoros csatában ellenük, 5-4-re.

 

Az már azonban a találkozó előtt kiderült, hogy keretüket sérülések és eltiltások tizedelték, és korántsem a legjobb összetételben léphettek parkettre.

Aztán jött a rémálomszerű kezdés… Előbb a 2. percben Sztojanovits Zoltán a vendégek végletekig kijátszott akciójából szerzett előnyt, 0-1. Majd még jóformán fel sem ocsúdtak a mélyütésből a piros-fehérek jött a következő fővárosi találat a csereként beálló Hegyi Péter révén, 0-2. Ezt követően némileg nyugvópontra került az összecsapás, kiegyenlített lett a küzdelem, ám a vendéglátók sorra kihasználatlanul hagyták lehetőségeiket, így megmaradt a szünetre a kétgólos REAC vezetés.  

 

A pihenő úgy tűnt, hogy jót tett hazai oldalon, Váradi Kornél több alkalommal próbálkozott, de eredménytelenül. Hiába küzdöttek játékukba rendre hiba csúszott, az idő előre haladtával egyre görcsösebbé váltak, a kialakított helyzetek közül pedig csak egyet tudtak gólra váltani annak ellenére, hogy öt játékosaal rohamozták a REAC kapuját. A 34. percben a kapus, Cseresnyés Alex éles szögből leadott lövéséből, ugyan szépítettek, 1-2. A 39. percben viszont Kiss Tamás szabadrúgása végképp eldöntötte a három pont sorsát, 1-3.

 

A Dunaújváros Futsal legközelebb a tabella 2. helyén álló ELTE-BEAC vendége lesz, február 28-án.

Dunaújváros Futsal - REAC Sportiskola SE 1-3 (0-2)

Vezette: Minda Gábor – Aczél Tibor – Vida Sándor

Dunaújváros Futsal: Bán - Kovács, Csányi, Bartha, Perjési. Csere: Cseresnyés (kapus), Béni, Szabó, Németh, Facskó, Váradi, Dobrovitz. Vezetőedző: Facskó József.

REAC Sportiskola SE: Tusor – Sztojanovits, Szántovszki, Altsach, Kiss T. Csere: Kollár, Orosz, Hegyi.

Gól: Cseresnyés (34.), ill. Sztojanovits (2.), Hegyi (7.), Kiss T. (39.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában