Szegeden és Madridon át

2022.02.15. 20:09

Mucsy Anna kacsakaringós úton jutott el Mihók Attila együtteséig

A 23 éves vízilabdázó célja nem más, mint minél fényesebb éremmel befejezni a szezont.

Beke Zsombor

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Mucsy Anna Mandula és a vízilabda kapcsolata bár nehezen indult az elején, mára már nem is kérdés, jó döntés született akkor, amikor a szülei beíratták az első vízilabda órára.

– A Vasasnak volt egy Vodafone pólósuli nevű csapata, ott kezdtem el fiúk között játszani, majd kettős igazolással Szegeden is szerepet kaptam, hogy a lányok között is játszhassak. Nem edzettem ott, csak meccseken voltam a csapattal – nyilatkozta lapunknak Mucsy.

A fővárosi és szegedi évek után mivel a családja kiköltözött Spanyolországba, így ő is ott folytatta a pályafutását, méghozzá Madridban, 2011-től egészen 2015-ig vízilabdázott Mucsy a spanyol fővárosban.

– Úgy döntöttem a 2017-es Európa-bajnokság miatt szeretnék a korosztályos magyar válogatottban játszani. Spanyolországban olyan iskolába jártam, ahol reggeli edzéseket tartottak azon játékosoknak, akikeket a válogatott felé szerettek volna terelni. Ott mondták, hogy ha magyar válogatott akarok lenni, akkor nem járhatok tovább oda, így 17 évesen hazaköltöztem.

A játékos először az UVSE korosztályos csapataihoz került, majd három éven keresztül a felnőtt keret tagja volt, majd a DFVE-hez igazolt.

– Újpesten két évet játszottam az utánpótlásban, majd három évet töltöttem a felnőtteknél, ahol egész jól kezdtem, de évről évre egyre kevesebb játéklehetőséghez jutottam. Végül úgy döntöttem, hogy távozom, megkerestem Mihók Attilát, hogy számítana-e rám. Az utánpótlás válogatottak révén már ismert, így nagy örömmel fogadott Dunaújvárosban.

Ami az idei szezont illeti. A Dunaújváros a bajnokságban jelenleg harmadik, a Magyar Kupában ezüstérem jutott a DFVE-nek, míg az Euroligában a negyeddöntőben az Olympiakos ellen az odavágón 14-9-es vereségen szenvedtek Mihók tanítványai. Azon a találkozón Mucsy nem erősíthette a gárdát pozitív koronavírus teszt miatt.

– A kupában sajnos a döntő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A bajnokságban az UVSE és a Fradi is azon lesz, hogy megverjen majd minket, de természetesen nekünk is a győzelem a célunk. Ami az Euroligát illeti, nem adjuk fel, mindent megteszünk majd a visszavágón. Ha nem sikerülne a bravúr, marad a LEN-kupa, ami hasonló magas színvonalat képvisel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában