Frissen Fejérből

2022.02.14. 19:44

Gondban a Mol Fehérvár, a gárda nem szerzett még pontot tavasszal

A Mol Fehérvár mind a három tavaszi bajnokiját elbukta, a szurkolók háborognak, a klubvezetés egyelőre hallgat. A kérdés az, meddig tart a türelem a csapat és a szakmai stáb felé.

Beke Zsombor

Forrás: Török Attila/MW

Annyi biztos, az elmúlt hetekben puskaporossá vált a hangulat a szurkolók körében, hiszen már a Puskás Akadémia elleni vereséget követően a Vidi szimpatizánsai a vezetőedző, Szabics Imre távozását követelte. Bár akkor még a tréner nem hallotta meg a kritikát, a Debrecen és a Budapest Honvéd elleni találkozót követően is érkezett a rigmus a lelátó piros-kékbe öltözött szekciója felől. A hangulat valahol érthető, hiszen a csapat az ősszel sem volt lehengerlő formában, de a 2021-es év utolsó fordulóiban úgy tűnt, a Szabics Imre vezette együttes kezd összeállni, és jöttek a győzelmek is. Télen tovább erősödött a fehérvári keret, de tavasszal az eredmények eddig elmaradnak a várttól.

A nyitányon Felcsúton 1-0-ra kapott ki a Vidi, majd a Mol Aréna Sóstóból a Debrecen vitte el a pontokat, miután Szécsi duplájával megfordította a mérkőzést a hajdúsági gárda. Utóbbi eredményt azért is bánhatja a Fehérvár, mert legfőképpen az első félidőben könnyen eldönthette volna a győzelem sorsát a csapat, de a helyzetek kimaradtak, a DVSC pedig szinte tökéletes helyzetkihasználással nyert. Ha az a meccs máshogy alakult volna, talán a szurkolói felháborodás sem lenne ilyen hangos. A legutóbbi fordulóban a Budapest Honvéd ellen már a piros-kékek játéka is akadozott, szinte alig volt helyzete a gárdának.

A három tavaszi vereséggel nemhogy a bajnoki cím, de a dobogó is egyre távolabb kerül, jelenleg a harmadik Kisvárda mögött tíz pont a Fehérvár hátránya, pont annyi, mint a Vidi előnye a kiesőhelyen álló MTK előtt... A klubvezetés egyik évben sem titkolja, hogy az egyesület lehetőségeihez mérten minden szezonban minimum elvárás a bajnoki érem és a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyek megszerzése. Előbbi egyre távolabbi cél, utóbbi a Magyar Kupa győzelemmel még meglehet. A kérdés már csak az, hogy Sallói István sportigazgató és a tulajdonosi kör türelme meddig tart ki a vezetőedző felé, vajon Szabics próbálhatja meg a kupaaranyat megszerezni vagy edzőváltás van a levegőben Székesfehérváron.

Bárki is felel majd a szakmai munkáért, Csoboth Kevinre nem számíthat majd, mivel a szélső a tavaszt kölcsönben, az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál tölti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában