DFVE

2022.02.03. 18:45

A világ legjobbjai ellen játszanak a dunaújvárosiak

A Dunaújvárosi FVE vízilabdacsapata pénteken elutazik Görögországba, hogy szombaton az Euroliga negyeddöntőjében Olympiacos Piraeus ellen ugorjanak a medencébe. A kispadon ott lesz az edzői stábhoz a közelmúltban csatlakozó Vad Lajos is.

Beke Zsombor

Forrás: Földi Imre / Nemzeti Sport

Miután a DFVE a decemberi Euroliga csoportkörben a saját négyeséből továbbjutott, így az új évben is biztosítva lett a nemzetközi megmérettetés Mihók Attila együttese számára. A Dunaújváros pénteken reggel száll repülőre és utazik Görögországba, ahol a világ egyik legjobb csapata, az Olympiacos Piraeus lesz az ellenfél. A gárdával tart Vad Lajos is, aki január óta segíti Mihók Attila munkáját szakmai tanácsadóként.

 

– Január elején keresett meg az Attila, és addig rágta a fülem, míg aznap le is mentem Dunaújvárosba – nyilatkozta lapunknak a szakember, aki edzői pályafutása során eddig a férfi vonalon dolgozott, legutóbb a Vasasnál. – Ott is tovább agitált és végül beleegyeztem. Ez egy megtisztelő feladat, hiszen szakmai táncsokkal láthatom el Európa egyik legjobb női vízilabdacsapatát. Egyelőre három hónapra szól a megállapodásunk. Mihók Attila nagyszerű edző, ez már kiderült számomra, nem hiába a kontinens meghatározó csapata a DFVE. Az volt a kérése, hogy a férfi vonalból próbáljunk meg átültetni bizonyos dolgokat a nőkhöz, edzés intenzitását is növeltük, illetve új taktikai elemeket is gyakorlunk.

 

A szombati Olympiacos elleni találkozó azért sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a görögök játékosainak nagy része válogatott vízilabdázó, így bár a papírforma nem a Dunaújváros mellett szól, de a Fejér megyeiek már többször bizonyítottak, bárki ellen felveszik a versenyt.

 

– Nincsenek olyan elvárásaim, hogy ezt a meccset meg kell nyerni, hiszen a papírforma nem mellettünk szól. Azt gondolom, hogy ez még akár kedvezhet is nekünk, hiszen nincs rajtunk a nyomás. Ha egyesével összevetjük a két csapatot, akkor ők az esélyesek, a célunk, hogy élvezzük a találkozót, hiszen egy magas szintű ellenféllel mérkőzünk meg. A hangulat biztos jó lesz, hiszen a az Olympiakos szurkolói a mieinkhez hasonlóan nagyon jó hangulatot tudnak teremteni, főleg, hogy fociszurkolókról van szó. A csapatot jó formában érzem, reméljük a tesztelésen sem lesz semmi probléma. Bízom abban, hogy egyénileg és csapatszinten is mindenki beleteszi azt, amit tud, és akkor eredménytől függetlenül úgy szállhatunk ki a medencéből, hogy mi mindent megtettünk.

 

Az Euroliga negyeddöntője szombaton magyar idő szerint 17.30-kor kezdődik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában