Öt nap alatt három győzelem

2022.01.31. 14:04

Teljes gázzal előre, már a második a Hydro Fehérvár AV19

Nagyszerű hetet tudhat maga mögött a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. Három bajnokiból hármat nyertek Háriék hazai pályán az ICEHL-ben.

Beke Zsombor

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Pedig a január első fele nem volt ideálisnak mondható, hiszen Kevin Constantine gárdája két ütemben is karanténba került koronavírus miatt, majd az érintett játékosok egy része a több napos kényszerszünet után vállalta a Magyar Kupa négyes döntőjét, ahol végül a csalódást keltő ezüstérem jutott csak a Volánnak. Azóta azonban mind a három hazai bajnokiját megnyerte a csapat. Először a Znojmót verték 7-1-re magabiztosan Bartalisék, majd rangadón fogadták és győzték le a Bolzanót 3-1-re. Utóbbi győzelem azt is jelentette, hogy a Fehérvár az olaszokat megelőzve fellépett a dobogó második fokára. Ezt a pozíciót pedig a megőrizte a csapat, miután a Klagenfurtot nagy csatában büntetőkkel megverte 2-1-re.

– Néhányan a támadó hokit szeretik, élvezetes azt is nézni. Viszont néha élmény ilyen meccset is látni, amikor a kemény védekezés dominál, amikor szoros a találkozó, és bármelyik emberelőnyös szituáció eldöntheti a mérkőzést – kezdte értékelést a fehérvári klub honlapjának Kevin Constantine. – Ma mindkét gárda megnehezítette a másiknak a helyzetek kialakítását. Nem volt sok lövés vagy ziccer, én ezt is szeretem, ilyen egy klasszikus, jó hokimeccs. A kapusunk jól védett, nagy segítség volt számunkra, de jól működött az emberhátrányos védekezésünk is. Ez volt a harmadik találkozónk öt nap alatt, néha, ha sok meccset játszol és fáradt vagy, akkor nehéz élesnek maradni a támadásoknál. Ráadásul a Klagenfurt egy remekül védekező csapat, a Salzburg után ők kapták a második legkevesebb gólt eddig a bajnokságban. Soha nem lesz sok helyzeted ellenük. Jó meccs volt, jó lezárása ennek a három mérkőzéssel tarkított hétnek.

Az erőltetett menetben most néhány nap szünet következik, majd csütörtökön a Fehérvár Ljubljanába utazik, pénteken a szlovénok látogatnak a Raktár utcába, míg vasárnap Bartaliséknak Villachban lesz jelenésük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában