Darts

2022.01.23. 08:00

Sikerek mellett van bosszúság

A MÁV Előre dartsszakosztálya remek sikerekkel zárta az előző évet, idén viszont bármennyire is magasra törő terveik vannak, egyelőre teremgondokkal küzdenek.

Káldor András

Komoly tervei vannak a Loki dartsszakosztályának

Forrás: A klub

Nagy Tamás, a MÁV Előre SC szakosztályájának vezetője rendkívül elégedett volt, amikor a tavalyi versenyidényt érintettük. Azt azért tudni kell, hogy a dartsoknál január és december között folyik a szezon, így a szakember fél szemmel már az idei évet is számba vette.

 

– A legfontosabb hogy a járványidőszak miatt két évig elhúzódó bajnokságban Tamás Péter ismét megvédte az Észak-Nyugat-Dunántúli régiónak a bajnoki címét, ez óriási fegyvertény egyrészt a klub, másrészt pedig a versenyző számára, aki egy elég erős mezőnyt, közel száz versenyzőt utasított maga mögé. Ez nagyon szép eredmény! Idén már egyre többet szeretnénk az országos versenyeken indulni. Ez komoly lépés lenne a klubnak, valamint az volt igazán számottevő, hogy két gárdát indítottunk az országos csapatbajnoki harmadosztályban, hat-hét fővel. Ez leginkább a vívó csapatversenyekhez hasonlít, egész napos programmal. Mindkét csapatunk feljutott a rájátszásba, ami azt jelenti, hogy megnyerte a saját csoportját. Azt kell tudni a harmadosztályról, hogy ez egy elképesztően nagy létszámú bajnokság, 64 csapat volt a tavalyi évben, és ebből kettő jut fel. Ez szinte a lehetetlennel egyenlő, de ott voltunk mindkét együttessel a legjobb 16 között, és volt esélyünk a továbblépésre is. Meg kell jegyeznem azt, hogy tavaly nem a két legjobb csapat állt pályára, hanem két egyforma együttes, idén azonban megpróbáljuk azt, hogy papíron a legjobb csapat versenyezzen, és a legerősebb jusson fel a harmadosztályból, és van is esélyünk erre.

 

A szakosztály eddig az Ikon Klubban készült, ám hirtelen váltaniuk kell, illetve kellett, mivel felmondták a tulajdonosok a bérleti jogot.

 

A MÁV Előre SC és a szakosztály is keresi a lehetőséget a továbblépésre, ám addig az egyik versenyzőjük házának négy pályából álló „birodalmában” tudnak készülni mostanság a jövő igencsak embert próbáló feladataira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában