Nagyon fontos lenne a siker

2022.01.21. 12:03

Négypontos meccs előtt áll az Alba

A női kézilabda K&H Liga NB I 12. fordulójában az Alba Fehérvár KC a Balaton partjára utazik, és a Siófok KC ellen próbálja meg növelni pontjai számát.

Káldor András

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A szombaton este 18 órakor a Kiss Szilárd Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapás több szempontból is döntő jelentőséggel bír. A két csapat egymást követi a tabellán, a házigazdák a 10., míg az Alba a 11. helyen tanyázik a mérkőzés előtt. A Siófok KC előnye két pont, azaz egy fehérvári siker azt eredményezné, hogy Boris Dvorsek vezetőedző tanítványai pontszámban utolérnék riválisukat. Az nem garantált, hogy meg is előznék őket, mivel ahhoz legalább tíz góllal kellene győzni, és ekkora különbséggel sem a Győri Audi ETO KC (40-32), sem az FTC-Rail Cargo Hungária (33-31) nem nyert a siófoki oroszlánbarlangban. A két csapat tavalyi első, siófoki mérkőzése negatív értelemben maradt emlékezetes a fehérváriak számára, hiszen a hazai együttes 42-20-as, kiütéses győzelmet aratott az akkor még Deli Rita által dirigált gárda felett. Más kérdés, hogy a visszavágóban sem volt sok köszönet, ez 45-30-as vendégsikerrel zárult. Azóta azonban több változás is történ a tópartiaknál, kétszer váltottak edzőt, jelenleg a szlovén Uros Bregar kezében van a karmesteri pálca. A játékosállomány tekintetében pedig nyáron kulcsemberek, magyar válogatottak – Hársfalvi Júlia, Szikora Melinda, Tóth Gabriella – hagyták el az egyesületet. Rajtuk kívül Mazák-Németh Csilla, Tomori Zsuzsanna, a francia Tamara Horacek és Gnonsiane Niombla is távozott.

 

– A múlt heti, Vác ellen mutatott gyenge játékunkat követően elbeszélgettem egyénileg, csoportokban és csapat szinten is a játékosaimmal. Legutóbb november 5-én szereztünk győzelmet a Szombathely ellen, így nagyon nagy szükségünk van a pontokra, de annak elérése pontos, kemény játék nélkül nem lehetséges. Pozitívum, hogy már minden játékosom munkába állt a sérüléseket, megbetegedéseket követően, a teljes kerettel tudunk készülni – fogalmazott Boris Dvoršek, az FKC vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában