Frissen Fejérből

2022.01.30. 15:09

Nagy csatában nyerték a megyei rangadót a felcsútiak

A fényes fémes célokért küzdő Fejér megyei együttesek egymás ellen vívtak rangadót az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 18. fordulójában.

Ferencz Balázs

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A Puskás Akadémia FC csattanós győzelemmel alapozta meg tavaszi szereplését, a 4. fordulóból elhalasztott és pótolt meccsen 1-0-ra verte a listavezető Ferencvárost. Három nappal később megyei rangadón fogadta azt a Mol Fehérvár FC-t, mely alakulat a bajnokság első felében mutatott produkciójánál kiegyensúlyozottabb tavaszban bízik, s a negyedik helyen álló piros-kékek ezt nyomatékosítva kezdtek Felcsúton.

A viharos szél az első félidőben ugyan a Fradi-verő csapathoz képest két helyen változtató hazaiakat támogatta, mégis a télen szerződtetett két új játékosát is csatába küldő fehérváriak uralták a játékot.  A 25. percig. Amellett, hogy szinte végig a Vidi labdarúgóinak lábán táncolt a labda, helyzetbe is kerültek a piros-kékek. A 7. minutumban a Dinamo Kijevtől kölcsönvett Lednev ugratta ki Dárdait, aki 9 méterről a jobb felső mellé tekert. Rögtön válaszként Nagy Zsolt húzott a kapu elé a bal szélről, s egy emeléssel próbálkozott a hosszú sarok felé, de Kovács Dániel egy vetődéssel odaért, s fogta a labdát. Jól futballozott a Vidi, Marcel Heister sok párbajt nyert a bal oldalon, ahol a vendégtámadások zöme futott, azonban a Puskás Makarenko hibáiban bízva iramodhatott kapu felé. Mint ahogy tette ezt a PAFC a félidő derekán is, az eladott labdával indított akció végén Nagy Zsolt elől mentett hatalmasat Rus Adrián a tizenhatoson belül. A Puskás Akadémia kiegyenlítette a küzdelmet, lendületesen érkeztek a fehérvári tizenhatos közelébe, különösen Nagy Zsolt lubickolt a fehérvári védők előtt-között, jobblábas lövése alig kerülte el a bal kapufát.

Szabics Imre a második félidőre belenyúlt csapatába, a jobb szélen enerváltan futballozó Lednevet középre tolta, s Dárdai Palkó gyors, kreatív megoldásaiban bízott a vonal mellett. Amíg ritmust találtak az érintettek, addig Petrjak 17 méterről a kapu mellé helyezett, Kenan Kodro pedig az alapvonal mellől igyekezett kihagyhatatlan helyzetbe hozni Peter Zuljt, de az osztrák válogatott középpályás elől a kaputól 4 méterre mentett nagyot Spandler. Kemény csatát vívtak a felek, s nagyon úgy tűnt, egy gól mindent eldönthet a megyei rangadón. Ehhez pedig a Vidi járt közelebb. Kodro alig helyezett a bal kapufa mellé – ezt lesről tette, nem sokkal később újra egy az egyben ment a felcsúti kapu felé, Markek lábai között azonban nem tudta elgurítani a labdát. Hiába dominált a Vidi, a Puskás Akadémiának elegendő volt egyetlen lehetőség, s vezetést szerzett. A 64. percben Baluta zavartalanul szelidítette meg a labdát a jobb oldalon, felnézett, középre tekert, s Artyem Favorov előredőlve fejelt a hálóba 5 méterről, 1-0. A gól után a PAFC két helyen frissített, míg a Vidiben újra szóhoz jutott az elmúlt egy évet Felcsúton töltő Géresi Krisztián. Hajtott az egyenlítő gólért a Vidi, azonban  nem tudott újítani, a felcsútiak masszívan zártak. A hosszabbításban Markek cincálta szét a fehérvári reményeket, mikor Kodro centerezésére vetődött rá. A Puskás újabb diadallal lépett elő elsőszámú bajnokaspiránsnak, miközben a több száz Vidi-drukker a vezetőedző távozását követelte.

Jegyzőkönyv

Puskás Akadémia FC – Mol Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1520 néző. V.: Vad II István (Szécsényi, Horváth Z.)

Puskás AFC: Markek – Mezghrani, Nunes, Spandler, Szolnoki – Van Nieff, Favorov (Urblík, 89.) – Slagveer (Skribek, 70.), Baluta (Corbu, 74.), Nagy Zs. – Kozák (Komáromi, 70.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Mol Fehérvár FC: Kovács – Nego, Lüftner, Rus, Heister – Lednev (Nikolics, 86.), Zulj, Makarenko, Petrjak (Funsho, 80.) – Kodro, Dárdai (Géresi, 71.). Vezetőedző: Szabics Imre

Gól: Favorov (64.)

Sárga lap: Van Nieff (25.), Kozák (64.) ill. Zulj (27.), Makarenko (42.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában