Frissen Fejérből

2022.01.24. 15:26

Kiéhezve várják a futók a vértesi megmérettetést

Nem egészen egy hónap múlva, február 20-án eldördül a rajtpisztoly a 17. Vérteskozma Rock’n Roll Futáson. A megmérettetésre a megszokott távokon lehet még nevezni

Káldor András

A futóversenyt már megszokottan, csodálatos környezetben rendezik meg.

Forrás: A szervezők

Idén kissé korai időpontban, ráadásul egy éven belül immár (2021-ben júniusban rendezték – a szerk.) másodjára kerül sor a versenyre. Kaufer Tamás ötletgazda, egyáltalán nem tart attól, hogy a februári időjárás megtréfálja őket. Más kérdés, hogy vonzó lehet a téli versenyzés, nemcsak a fanatikusok számára, mivel még úgymond messze van az igazi futóidény.

- Három évvel ezelőtt, március 15-én hatalmas hóesés után tartottuk a versenyt, és visszagondolva az sem jelentett különösebb problémát. Bármilyen időjárás is lesz, megrendezzük, ezen felül feltétlenül egy olyan időpontot szerettünk volna választani, amikor még kevesebb versenyt tartanak, hiszen márciusban és áprilisban már gőzerővel elindulnak a különböző rendezvények, és akkor talán sokkal nehezebb lett volna megfelelő időpontot találni. Egyrészt a futók nagyon ki vannak éhezve a tél után arra, hogy versenyre jöjjenek, másrészt viszont az amatőr futók egy rétege még nem igazán szeret ilyen időben futni, illetve a Covid nagyon belejátszott a nevezési létszám ütemének az alakulásába. 

Azt vettem észre, hogy az előbb említett amatőrök a Covid ideje alatt szinte teljesen leálltak a mozgással - gondolok itt a négy-öt kilométeres futókra, akik bennünket érintenek. A munkahelyi csapatok tűntek el leginkább. Ők inspirálni tudták egymást, és jobbára a munkahelyekről neveztek. Ezek most jóformán nem léteznek, mert nagy részük otthon dolgozik, és még nem kezdték el intenzíven a mozgást. Ezzel együtt bizakodó vagyok, hiszen ezzel a csodálatos tájjal és a környezettel mi olyat tudunk biztosítani, amelyet nagyon kevés verseny. – tájékoztatott Kaufer Tamás.  

A versenyre lehet már nevezni, de ezt csak online tehetik meg azok, akik indulni szándékoznak. 

- Elindult a nevezés, addig fogjuk fogadni ezeket, amíg az összes rajtszámot ki nem adjuk. Akkor, abban a pillanatban zárni fogjuk, mostanra a rajtszámoknak körülbelül a fele fogyott el. Azt vettük észre, hogy a Covid hatására a vásárlói szokások is megváltoztak - kis túlzással. ahogy az üzletekben is - azaz kivárnak az emberek, nem szívesen neveznek annyira előre, de remélhetőleg idén is meg tudjuk tölteni majd a terepet. – tette hozzá a főszervező. 

Azt feltétlenül meg kell említeni, hogy folyik már az úgynevezett virtuális verseny is.

- A tavalyi évhez hasonlóan folytatjuk a virtuális versenyt, néhányan már neveztek. Nekik tulajdonképpen semmi dolguk nincs, amikor teljesítették az adott távot akkor elpostázzuk számukra az érmet illetve a felajánlott pólót. Ez azoknak optimális, akik bármilyen okból tartanak a Covidtól, vagy netán az ország olyan szegletében laknak, ahonnan nehezebben megközelíthető a Vértes, viszont megtetszett a számukra a verseny, és ők is meg fogják majd kapni az idei meglepetésünket, amely egy égetett, fazekasmester által készített cserépérem, amely talán minden eddiginél különlegesebb. Amúgy ezt majd minden futó nyakába fogjuk akasztani. – emelte ki Kaufer. 

A távok ugyanazok lesznek, mint a korábbi években. Így a 15 és az 5 kilométeres távon kívül lesz majd egy 1 kilométeres örömfutás, melyre nem kérnek nevezési díjat. Ahogy már évek óta megszokhattuk a főszervező minden évben próbált olyan népszerű művészeket, és sportolókat meghívni, akik által a futást lehet népszerűsíteni. Az eddigi megmérettetéseken találkozhattunk Miklósa Erika opera énekesnővel, aki többször rajthoz állt. Rendszeres résztvevő, és ígérete szerint most is itt lesz Száraz Dénes színművész. 

Különleges lesz abból a szempontból az idei verseny, hiszen ötpróba pontokat lehet majd szerezni, amellyel akár megnyílhat az út a 2024-es párizsi olimpiára.

- Szerződést kötöttünk az Ötpróba elnevezésű céggel, örültünk annak, hogy elfogadták a pályázatunkat, így tudtunk csatlakozni az Ötpróba sorozathoz. Ez azt jelenti, hogy a párizsi olimpiáig történő ciklusban lehet pontokat gyűjteni, és így nálunk is az 5 kilométerért egy pont a 15 kilométert három pont jár az indulóknak. Hozzánk is ki fognak települni, és akinek már teljesített pontjai vannak, azoknak ötpróba ajándékokat fognak átadni, illetve én ezt még annyival megtoldom, hogy minden versenyen résztvevő próbázónak apró ajándékkal kedveskedünk. Ez azért is nagyon fontos számunkra, mert olyanok is értesülhetnek a versenyről, akik eddig még nem ismerték.  - mondta büszkén az ötletgazda.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában