Karantén újratöltve

2022.01.03. 16:35

Grazban sem lép jégre kedden a Fehérvár

Az ICEHL-be az ünnepi időszak alatt betört a koronavírus-járvány, alig találni olyan jégkorongcsapatot, amely ne lenne érintett. Sajnos a Hydro Fehérvár AV19-et sem kerülte el a betegséghullám, Kevin Constantine együttese vasárnap nem tudott elutazni Znojmóba sem, de a keddi, Graz elleni találkozó is halasztásra került.

Beke Zsombor

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A karácsonyi znojmói vereség után pedig szépen felállt a Volán, és a két ünnep között a Vienna Capitalst rövid időn belül másodszor is megverte a gárda. Az újév azonban nem indult jól a Fehérvár számára, hiszen vasárnap a klub közleményben jelezte, nem tud útnak indulni a Znojmo elleni mérkőzésre, hiszen az elvégzett koronavírustesztek több pozitív eredményt mutattak ki. A klub vezetése életbe léptette a COVID-protokollt.

– Ez azt takarja, hogy szinte minden nap tesztelünk, a játékosoknak pedig sportbuborékba kell vonulniuk, vagyis nem mehetnek az öltöző és az otthonukon kívül sehova, nem nagyon érintkezhetnek senkivel – vázolta fel a nehéz helyzetet lapunknak Szélig Viktor, a Fehérvár általános menedzsere.

– Elég sűrű a liga előírt tesztelési metódusa, minden mérkőzés előtt mindenkit le kell tesztelni gyorsteszttel. Jelen pillanatban akiknek pozitív lett a tesztjük, ők mindannyian tünetmentesek és otthon vannak karanténban. Annyi játékos lett koronavírusos a keretben, hogy nehézkessé vált a mérkőzésekre való kiállás. A legnagyobb probléma pedig az, hogy minden teszteléskor új játékosok lesznek pozitívak. A feladatunk az, hogy meggátoljuk a csapaton belüli terjedést, de ez egyben a legnehezebb kihívás is. 

De nem csak Fehérváron nagy a probléma, a liga többi csapatánál sem jobb a járványhelyzet. A vasárnapi játéknapon mindössze két mérkőzést rendeztek meg, de az ICEHL bejelentette, hogy három keddi mérkőzés – köztük a Fehérvár Graz elleni találkozója is – halasztásra került.

– Nagyon nehéz helyzet, de nem csak nálunk, ligaszinten. Ez nem újdonság, tavaly is történt ilyen, akkor a liga több mint egy hétre leállt és utána teljesen végig tudott menni a program. Jó dolog ez a tesztelés, de nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban lesz-e valamilyen változás. A most megfertőződött játékosok teljesen tünetmentesek. Mindenki folyamatosan monitorozva van, egy jó rendszert dolgoztunk ki, ha valaki kettőt köhint már arról értesül az orvosi stábunk. A csapatnál mindenki be van oltva, sőt a keret háromnegyede a harmadik oltást is felvette. Ilyen szempontból mindent megtettünk annak érdekében, hogy a srácok biztonságban legyenek és tudjunk játszani.

A folytatással kapcsolatban Szélig Viktor elmondta, a liga az orvosi bizottsággal egyetértésben egyelőre nem tervezi a leállást, mivel az nem feltétlenül oldaná meg a problémát. Addig is, ahogy az egészségügyi helyzet engedi, a negatív teszttel rendelkezők továbbra is jégen készülnek a szakmai stáb irányításával, de csak azok, akik az ICEHL-kerethez tartoznak, a Titánok külön edzenek a továbbfertőzés elkerülése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában