Csordás Csaba beszámolója

2022.01.19. 20:54

A második edzőmeccsen nyertek a bicskeiek

A Bicskei TC csapata felkészülési mérkőzésen legyőzte a vele azonos osztályban, de a Közép csoportban szereplő ESMTK együttesét.

Káldor András

A fehérben játszó Bicskei TC motiváltan játszott és megérdemelten nyert

Forrás: Kricskovics Antal

ESMTK – Bicskei TC 0-1 (0-1)

 

A Bicskei TC együttese a felkészülési időszakban a második tesztmérkőzését játszotta szerdán kora délután Pesterzsébeten a szintén NB III-ban, de a Közép csoportban szereplő és ott a 14. helyen telelő ESMTK otthonában. Az összecsapás után Csordás Csaba vezetőedző számolt be lapunknak a változásokról.

 

– Január 3-án kezdtük a felkészülést, Kürti Zsolttal és Madarász Ádámmal közös megegyezéssel szerződést bontottunk, és helyükre érkezett a rendkívül rutinos, több mint kétszáz NB I-es mérkőzést játszó, egyszeres válogatott Bori Gábor, aki üde színfoltja lehet csapatunknak. Nagyon jó benyomást tett mindenkire, igazi csapatember, és már mindkét edző mérkőzésünkön pályára lépett csapatunk színeiben – tudtuk meg a szakembertől.

 

A Bicskei TC gárdája az NB III Nyugati csoportjának hatodik helyén várja a február 13-i tavaszi rajtot, és ilyen jól még nem szerepelt az együttes, mióta tagja az osztálynak.

 

– Természetesen szeretnénk ezt még jobban fokozni, ezért dolgozunk! Hathetes felkészülést terveztünk, remek ellenfelekkel szemben játszunk, és bízom abban, hogy az új igazolásoknak és a régi játékosoknak köszönhetően egy olyan csapat fog összeállni, amelyben benne rejlik a potenciális lehetőség, hogy még nagyobb sikereket érjünk el, annak ellenére, hogy nyilván a helyén kezeljük ezeket a dolgokat. Most is az első félidőben sikerült betalálnunk, akárcsak Iváncsán, akkor az nem jelentett győztes találatot, most azonban ezzel sikerült nyernünk. A második félidő változatosabb volt, mindkét csapat több cserét hajtott végre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában