PAFC

2021.12.04. 08:30

Zárkózni a Fradihoz, megelőzni a Várdát

Az ősz egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb meccsét játssza szombaton 15.30 órától a Puskás Akadémia.

Németh Krisztián

Jakub Plsek négy gólnál tart a bajnokságban

Fotó: Dömötör Csaba

A szezonban csak egyetlen csapattal nem játszott a Puskás Akadémia. Ez pedig a hazai mezőnyből kiemelkedő Ferencváros. A bajnokság elején a zöld-fehérek BL-selejtezős szereplése miatt a negyedik fordulóra rendelt derbit jövő januárra tolták, így nincs képünk arról, hogy áll „egymással” a címvédő és az ezüstérmes. 

Azt viszont tudjuk jól, hogy Hornyák Zsolt együttese legutóbbi Üllői úti fellépésén ott hagyta lábnyomát a Groupama Arénában. Joao Nunes gyors gólja után az egész meccsen vezetett a felcsúti csapat, a hajrában Aissa Laidouni góljával mentett pontot a házigazda. A Puskás Akadémiának az utolsó négy fellépésén kétszer sikerült a pontszerzés, ám egyszer sem sikerült megszerezni a győzelmet. 

Legutóbb Zalaegerszegen sem, az 1-1-es döntetlen révén a harmadik helyen várják Jakub Plsekék a mai fővárosi derbit. A cseh középpályás négy gólnál tart a bajnokságban. 

– Ez a legkomolyabb mérkőzés, amit Magyarországon játszhatunk – lelkendezett Plsek. – A Ferencváros szurkolói otthon félelmetes atmoszférát tudnak teremteni, amire külön fel kell készülnünk. Az előző két mérkőzésünkön csak egy pontot tudtunk szerezni, a játék képe, és az eredmény sem volt megfelelő. Levontuk a tanulságokat, fel kell pörögnünk a Ferencváros ellen! Az ilyen nagy meccseken nem szabad úgy játszanunk, mint például Pakson. Szervezetten kell védekeznünk, és követni a mester által meghatározott taktikát. Pontot, vagy akár pontokat is tudunk szerezni a Ferencváros ellen – zárta mondandóját a PAFC házi góllövőlistájának éllovasa. 

A két gárda eddig tizenkilencszer találkozott az élvonaban. Az összesített mérleg zöld-fehér fölényt mutat: 8 ferencvárosi győzelem mellett 3 Puskás-siker és 8 döntetlen született. Legutóbb 2019 augusztusában sikerült legyőzni a Fradit. Akkor a Pancho Arénában 4-1-es gálaelőadást mutatott be a sárga-kék együttes. Ekkor ült először a zöld-fehérek ellen a kispadon Hornyák Zsolt! Abból a csapatból Szolnoki Roland, Nagy Zsolt, Yoel van Nieff, Spandler Csaba, és Kiss Tamás (jelenleg a holland élvonalbeli Cambuur kölcsönjátékosa) maradt hírmondónak. 

Ha a Puskásnak sikerül nyernie, megelőzheti a 2. helyen álló Kisvárdát (ehhez a Vidi is kell), döntetlen esetén marad a 3. pozíció, ha az FTC győz, a hét végére megelőzheti a PAFC-ot a Fehérvár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában