DKKA

2021.12.21. 17:56

Munkacsarnok, állami finanszírozással

Több korosztályban 31 csapatot versenyeztet a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia.

Horog László

Forrás: Horog László

Az elmúlt napok híre volt, hogy teljesen állami finanszírozással, a minisztérium által biztosított keretből megvásárolta a telket Fehérvár határában, az elkerülőnek nevezett út mellett a DKKA, ahol a remények szerint munkacsarnok épül, amit két év múlva át is adnak.

– Nem szeretnék nagyon előreszaladni, az viszont fontos, hogy a telek megvan, ahova reményeink szerint a csarnok épül, amelyben keresztben három, teljes értékű pálya lesz alkalmas kosárlabdázásra – mondja Matus Gábor, az akadémia ügyvezetője. - A létesítményben utánpótlás bajnoki mérkőzések rendezhetők, mobil lelátók is telepíthetők. Arról nem tudok nyilatkozni, mikor indul az építkezés, mint ahogy az sem rajtunk múlik, mikor készül el, abban bízunk, hogy 2023 végén birtokba vehetjük.

A DKKA több tehetséggel rendelkezik, akik a szövetség által szervezett, kiválasztó tréningeken vesznek részt – az alacsonyabb korosztályokban -, de akadnak korosztályos válogatottak is. A névadó lánya, Dávid Mia az U17-es korosztályban részt vett Lisszabonban, a 3x3-as Európa-bajnokságon, nem jutottak tovább a csoportküzdelmekből, előzőleg a szolnoki selejtezőn szerepeltek és szereztek jogot a luzitániai részvételre. A hátvédként szereplő Szalczgruber Ádám kerettag volt az U18-as válogatottban, a kiválasztó tréningeken az U14-es Biczó Panna és Milis Lilla volt érintett, valamint szóhoz jutott Törzsök Álmos, Osztotics Viktória és Szalánczy Júlia.

A női második vonalban – ami az NB I/B-nek felel meg -, a Zöld-csoportban szerepel a DKKA együttese, Bukics Zsolt és Kovács Dávid vezetésével, a női szakág vezetője Gáll Tamás, míg az akadémia átfogó irányítását Dávid Kornél végzi. A legfiatalabb kosarasok 8 évesek, az előkészítő csoportban, a legidősebbek lányok és fiúk 19-20 évesek, utóbbiak az NB II Nyugati csoportjában bizonyíthatnak, Antal Balázs és Andrea Turchetto vezetésével.

– Korábban téma volt, hogy felnőtt, élvonalbeli, női csapatot üzemeltetünk, de ez nem reális. Az elsődleges célunk az, hogy a nálunk kosarazó 450 gyereknek megfelelő, magas szintű sportolási lehetőséget biztosítsunk. Ebben segít majd az új csarnok, 31 csapatot versenyeztetünk, 24 edző dolgozik nálunk. Ha a csarnokunk elkészül, az nagy könnyebbség lesz minden tekintetben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában