Frissen Fejérből

2021.12.23. 12:14

Adakozó fehérvári futballisták

Több, mint kétmillió forinttal segített a Mol Fehérvár FC, s a Vidi NB I-es csapata a fehérvári alapítványoknak.

Ferencz Balázs

Forrás: molfehervarfc.hu

A múlt hét folyamán, egy edzést követően ültek össze az élvonalban szereplő együttes labdarúgói, s arról tanakodtak, miként tudnának segíteni a rászorulóknak karácsony közeledtével. A csapat dűlőre jutott, s összesen több, mint kétmillió forintos ajándékkal kedveskedtek a kiválasztott szervezeteknek.

 

“Több alapítvány is szóba került, legszívesebben persze mindenkin segítenénk, ha erre lenne lehetőség, de végül úgy döntött az öltöző, hogy a klubbal szoros kapcsolatban álló fehérvári szervezetek számára gyűjtünk, hiszen az elmúlt években már kiderült, hogy jó helyre kerülnek az ajándékok és az adományok. Úgy gondolom, hogy egy profi labdarúgó felelőssége nem érhet ott véget, amikor lefújják az edzést vagy az aktuális meccset, hanem valamilyen szinten vissza kell adnunk a társadalomnak és segítenünk kell azoknak, akiknek erre szüksége van. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapat kapitánya lehetek, ahol ezzel mindenki azonosulni tud, külön köszönöm a klub vezetésének, hogy ők is hozzájárultak az öltöző és a stáb által gyűjtött összegekhez! ” – fogalmazott a klub honlapján a csapatkapitány, Nikolics Nemanja.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálata és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ így összesen egy-egymillió forintot kaptak a csapattól és a klubtól, míg a Szegényeket Támogató Alapítvány 250 ezer forinthoz jutott.

 

Az Adni Jó Kupát a helyszínhasználattal segíti a Vidi, s a klub az Adni Jó Kupa Baráti Kör által Hajdara Hédi gyógyulására juttatott összegbe is beszállt az egyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában