Fél évig kellett győzködni

2021.12.14. 20:47

A sportág első női egyéni világbajnoka nem igazán akart teqballozni

Női párosban negyedik lett, egyéniben azonban világbajnoki címet szerzett a szári teqballos hölgy, Izsák Anna.

Ferencz Balázs

Egy hajlított ping-pong-asztal és egy focilabda – leegyszerűsítve ez a teqball. De a magyar fejlesztésű sporteszköz, sőt, sportág sokkal több ennél. Már a világot is meghódította, évek múltán az olimpián is játszhatják, akár a Fejér megyében élő és dolgozó Izsák Anna is. A teqball egyéni világbajnoka.

– Nagyon elfáradtam az elmúlt egy hétben, kértem is, hogy a napokban már ne legyen edzés, mert fáj mindenem. Fejben is össze kell szednem a gondolataimat, fárasztó volt a világbajnokság – mondja a vékony picilány.

Egyéniben minden csoportmeccsét simán nyerte, elsőként jutott tovább a Száron élő, de a felcsúti általános iskolában napközis tanárként dolgozó, és a Puskás Akadémia kollégiumában  hétvégi vigyázóként ténykedő Anna. A negyeddöntőből is könnyedén masírozott tovább francia ellenfelével szemben, majd az elődöntőben vívta a világbajnokság legnehezebb mérkőzését. Az amerikai nyerte az első szettet, a másodikban Izsák Anna volt a jobb,  a döntő játszmát 15-13-ra, vagyis rettentő szoros csatában hozta a 22 éves magyar lány.

– Bármelyikőnk továbbjuthatott volna, nagyon erős meccs volt, ügyes volt az ellenfelem.

 

Az edző, Sipos Árpád szerint lehetett volna simább is a Carolyn Greco elleni elődöntő.

– A csoportmeccsek után tudtuk, hogy az elődöntőben az amerikai lány lehet Anna ellenfele, mondtam is neki, ha  őt megveri, miénk lesz a világbajnoki cím – mesélte a 2018-ban vébé-ezüstéremig jutó bicskei, de a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián dolgozó Sipos Árpád. – Szorosabb eredmény született, mint gondoltam. A magyar bajnokság keményebb, az amerikai lány talán felférne a dobogóra itthon. Anna felső, finom szerváit jól kivette, s még vissza is támadt, ezért okozott némi meglepetést. Szerencse, hogy az edzéseken én is ütögettem  Annának közepes erősségű labdákat, így hozzászokhatott, s magabiztosabban játszott.

Forrás: Wojtek Sebzda

A lengyel Paulina Łężak elleni finálé szinte már sétagalopp volt a szári sportoló számára. Az utolsó pontot egy gyilkos szervával zárta.

– Nem volt sajnos nagy meccs. Az elődöntőben jól ment a játék, s el is fáradtam, a döntőben pedig nem tudtunk dinamikusan játszani, mert nagyon sokat rontott a lengyel lány, nem jöttek vissza a labdák.

A tréner szerint a gliwicei csarnok fő asztala nem kedvezett a játéknak, a sok fény zavaró volt, a linóleumszerű padlóborítás pedig tapadt.

– Anna megérdemelte ezt a világbajnoki aranyat. Minden nap edzettünk a verseny előtti hetekben, korábban pedig annyit tréningeztünk, amennyit a munkánk engedett. Az én otthonomban is kialakítottunk egy edzőtermet, hogy minél többet tudjunk gyakorolni. Megérte ennyi melót belefektetni.

Anna sérülésből épp felépülve utazott Lengyelországba. A vb előtt két héttel térddel belerúgott az asztalba, s  másfél hétig nem tudott edzeni.

– Az elutazás előtti három napban, az utolsó pillanatban tudtuk olyan állapotba hozni, hogy legyen értelme elindulni a vb-n – tette hozzá az edző.

Volt értelme elutazni. A magyar teqball-válogatott az éremtáblázat élén végzett. Férfi egyéniben Blázsovics Ádám győzött, a Janicsek Zsanett/Bányik Csaba kettős a vegyespárost nyerte meg, míg a férfi páros bronzérmet zsebelt be.

– 2015-ben kezdték Magyarországon versenyszerűen űzni ezt a sportot. Az alap védekezésre építették a játékukat, nem igazán tudtak „leütni”. A lábteniszből átemelve alkalmaztuk a leütő mozdulatot, amivel eredményesebbek lettek a magyar játékosok – ad betekintést Sipos Árpád.

Az asztal, a sportág magyar találmány, lehet, hogy a honi játékosok emiatt is tehettek szert némi előnyre.

Izsák Anna sohasem futballzott korábban, a sporthoz annyi köze volt, hogy hosszútávokat futott. No meg fél évig futsalozott. Nyolc évvel ezelőtt a Real Madrid keresett a Puskás Akadémián keresztül kosaras lányokat a megyében, Sipos Árpád testnevelőként válogatta a gyerekeket, s kiegészítő foglakozásként beiktatta kedvenc sportját, a lábteniszt is. A 14 éves Anna kitűnt lábtengó-tehetségével, s  edzőjével vegyespárost kezdtek játszani. 2015-ben láttak először teqball-asztalt, de Anna csak fél éves unszolás után volt hajlandó kipróbálni a játékot. Aztán rákapott, beindult a női versenyeztetés is, három éve csiszolja technikáját a hajlított asztal mellett. Idén megnyerte a magyar bajnokságot, majd történelmet írt: Izsák Anna a teqball első egyéni női világbajnoka. Már megszerette a teqballt, amihez komoly kitartás kell.

Forrás: Wojtek Sebzda

– Ehhez a sporthoz finom, technikás mozdulatok kellenek, sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy az ember eltalálja egyáltalán az asztalt. Már sokkal jobban élvezem, hogy pici helyekre is oda tudom rúgni a labdát az asztalon.

A korábbi francia válogatott labdarúgó, Robert Pires is bevallotta, hogy ő sem találta el az asztalt elsőre. Vagyis technikás, speciális játék a teqball. Labdabiztosnak kell lenni szinte minden testrésszel, s mindemellett igazán az a nyerő, aki képes a finom megoldásokra, olyanokra, melyek után csak lesiklik a labda az asztalon. 2028-ban akár már az olimpiai programban is szerepelhet a teqball. Anna előtt akár célként lebeghet az ötkarikás részvétel. De nem ezzel foglalkozik, arra koncentrálnak edzőjével, hogy a technikáját tökéletesre fejlesszék. Mert úgy jön majd az eredmény.

No, és a financiális elismerés. A világversenyeken és az Eurotourokon, Challenger Cup-okon is osztanak már pénzdíjakat – a győztesek 200-600 ezer forint közötti összeget kereshetnek –, ami jelzi: professzionális sportág alakul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában