reméli, az illetékesek változtatnak

2021.11.17. 21:15

Sokkolta a UIPM döntése Tamás Józsefet

Múlt pénteken a Volán Fehérvár sportolója, Tamás József képviselte a fehérvári öt­tusázókat a Nemzeti Lovardában tartott eseményen.

Horog László

Tamás József (jobbra) és Sós Attila, a Volán Fehérvár és a válogatott lovasedzője

Fotó: Horog László

A nemzetközi szövetség döntése értelmében a 2024-es olimpiát követően az öttusa lekerül az ötkarikás programról, ám arról még nincs hír, hogy mi váltja fel a folytatásban. Ami biztosnak tűnik, a 2028-as Los Angeles-i játékokon a pentatlonisták ezzel a számmal már nem bíbelődnek. Múlt pénteken sajtótájékoztatót tartottak a korábbi és jelenlegi öttusázók a Tattersallban, amelynek célja az öttusában a lovaglás megmentése volt. „Az öttusa vívásból, úszásból, lovaglásból, futásból és lövészetből áll, ebből nem engedünk, akkor sem, ha erőből, agresszívan akarják lenyomni a torkunkon” – közölte Marosi Ádám olimpiai bronzérmes. A hirtelenjében összerántott eseményen részt vett Bretz Gyula, a honi szövetség elnöke is, a fehérvári öttusát Tamás József, a Volán Fehérvár idei szezonban rendkívül jól teljesítő fiatalja képviselte.

– Az eseményt a versenyzők között hirdették meg, többen szervezték, szórólapozás történt, amiből kiderült, mindenkinek a részvételére számítanak. Szerettem volna jelen lenni az eseményen, elsősorban a saját lelkiismeretem megnyugtatása miatt. A MÖSZ elnöke, Bretz Gyula elmondta, a hazai szövetség kiáll a lovaglás mellett, hozzátette, februárig, amíg a NOB illetékes bizottsága nem dönt véglegesen a kérdésben, van remény, van értelme küzdeni, hogy mégis minden marad a régiben – mondja Tamás József.

Közbevetem, minden jel arra mutat, hogy a kaliforniai olimpián – mert úgy tűnik, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az amerikai rendezők ebben a kérdésben azonos állásponton vannak – csak akkor lesz ott a pentatlon, ha nem lesznek ott a lovak. Úgy tűnik, ez az ára az ötkarikás programban maradásnak.

– A kérdés nem egyszerű. Stockholm, 1912 óta ebben a szisztémában bonyolítják le a viadalokat, nem örülnék a változásnak. Én akkor még nem éltem, a régiek mesélik, harminc évvel ezelőtt ugyanez volt a probléma, már akkor felvetődött, hogy leveszik az ötkarikás programról. Nem tudom, ez megoldás lenne-e a problémára, hogy a sportágam megmeneküljön. Semmilyen információ nincs ezzel kapcsolatban, a NOB és a UIPM sem mondott konkrétumokat, a nemzeti szövetségek sem tudnak semmi biztosat. Ha a lovaglást leveszik, érzésem szerint akkor sem biztos, hogy Párizs után az öttusa ott lesz az olimpia műsorán. Ahogy a többi társam, én is azért kezdtem el, hogy szerepeljek az ötkarikás játékokon. Ha azt mondják, csak úgy van esélyem olimpián indulni, ha elengedem a lovaglást, bár szomorúan és nyögvenyelősen, de elfogadom. Azért dolgozom gyerekkorom óta, hogy versenyzőként ott legyek a világ legnagyobb sporteseményén, tehát a történteket ellenzem, de ha úgy alakul, kénytelen leszek bólintani. A döntés sokkolt, nem értettem és ma sem értem az egészet.

Tamás József (jobbra) és Sós Attila, a Volán Fehérvár és a válogatott lovasedzője
Fotó: Horog László

A 21 éves sportoló 13 éve kezdett a Volánban, édesapja is ezt űzte, ugyanitt, az Ifjúsági Barátság Versenyen csapatban ezüstérmes lett, felnőtt válogatott is volt, de világversenyen nem indult. A fia igen, idén érte el legjobb eredményeit, a junior vb-n egyéniben ötödik lett, csapatban aranyérmes, a két fővárosi, Böhm Csaba és Koleszár Mihály társaságában. Tamás a junior Eb-n szintén dobogóra állhatott, csapatban egy ponttal maradtak el az oroszoktól és lettek ezüstérmesek, egyéniben a hetedik helyen zárt. Az ifi vb-n 2018-ban egyéniben ötödik lett, csapatban második, az ifi Eb-n egyéniben nyolcadik, a csapatversenyt pedig megnyerték.

– Utolsó éves juniorként búcsúzom a korosztályos viadaloktól, jövőre már a felnőttek között indulok, az edzőtáborokban is velük dolgozom. A UIPM három hónapja azt mondta, a sportágunkkal nincs gond, mindössze le kell rövidíteni másfél órára az egészet, ha ez megvalósul, maradunk az ötkarikás programban. Tehát minden rendben lesz, ha egy futballmeccsnyi időbe belefér a versenyünk. Szerepeltem már ilyen viadalon, a budapesti tesztversenyen. Jól éreztem magam, bejutottam a 16-os döntőbe, a 13. helyen végez­tem. Úgy gondoltam, ha ez az ára az olimpiai indulásnak, alkalmazkodom. 2024-ben sze­retnék ott lenni a párizsi játékokon meg a következő eseményeken is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában