foci

2021.11.05. 18:22

Nem vár könnyű hétvége csapatainkra

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában megyénk csapatai hazai pályán bizonyíthatnak, míg az NB II.-es Aqvital FC Csákvár Szombathelyre látogat.

Beke Zsombor

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Ami az első osztályú csapatainkat illeti. A Mol Fehérvár a hétközi sima kupatovábbjutás után a Mol Aréna Sóstóban látja vendégül a ZTE FC-t. A zalaegerszegiek formája kiszámíthatatlan, hiszen bár október elején felmerült Waltner Róbert vezetőedző menesztése, az elmúlt öt mérkőzésükből hármat megnyertek a kék-fehérek. A Vidi sem a kiegyensúlyozott teljesítményéről híres az utóbbi időben, Szabics Imre együttese az egyik héten jól játszva nyer a Honvéd ellen, majd rá egy hétre a nyeretlen Újpestnek ajándékoz három pontot. A múlt heti, Paks ellen elért siker (2-1) után fontos lenne az újabb három pont.

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A Puskás Akadémia is hazai környezetben lép pályára szombaton. Bár papíron könnyebb ellenfél vár rájuk, pont a fehérváriak példája mutatja, hogy nem szabad két vállról venni az Újpest elleni mérkőzést sem. A PAFC is hullámzó formában van. Hornyák Zsolt tanítványai a Győr elleni kupabúcsú után a múlt héten a Budapest Honvédot fogadták és verték meg a piros-feketéket. A találkozónak a VAR döntések után lett utóélete, sőt a hírek szerint a fővárosiak jogi lépéseket is fontolgatnak.

Fotó: Tumbász Hédi / MW

A Csákvár esetében sokáig úgy nézett ki, hogy Mónos Tamás gárdája végre egyenesbe került és elkezdi a felzárkózást a középmezőnyhöz. A Dorog és a Szeged legyőzése után azonban váratlan vereség következett a sereghajtó Tiszakécske ellen hazai környezetben. A Csákvár a 3. helyen álló Szombathely ellen javíthat.

Megyénk NB I.-es és NB II.-es csapatainak hétvégi programja:

Szombat 19.30: Puskás Akadémia FC – Újpest FC.

Vasárnap 17.30: Mol Fehérvár FC – ZTE FC.

Vasárnap 17.00: Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában