jégkorong

2021.11.10. 20:01

Javítani a hibákat

Csütörtök este kezdődik a Tüskecsarnokban a Sárközy Tamás Emléktorna Magyarország, Olaszország és Ukrajna részvételével. Ott lesz a magyar jégkorong-válogatottban a Hydro Fehérvár AV19 támadója, Erdély Csanád is.

Beke Zsombor

Budapest 20210415 Jgkorong 2021 Hrom nemzet tornja felkszlsi mrkzs edzmrkzs Magyarorszg Ausztria Fot Dmtr CSaba Nemzeti Sport Erdly CSand

Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A Volán jól kezdte az ICEHL idei kiírását. Az első öt fordulót hibátlanul zárta a gárda, majd győzelem-vereség sorminta következett, de az utóbbi három mérkőzésen ismét Erdélyék örülhettek a lefújáskor. Utóbbi azért is nagy fegyvertény, mert az elmúlt mérkőzéseken a szakmai stáb nem számíthatott Terbócs Istvánra, Hári Jánosra, Bartalis Istvánra, Stipsicz Bencére, Henrik Nilssonra és Szabó Bencére sem. 17 lejátszott találkozó után 35 ponttal a második helyen áll a Fehérvár.

– Reménykedtem, hogy jól fogunk kezdeni, de hogy ennyire jól, arra nem számítottam – mondta lapunknak a válogatott edzőtáborában tartózkodó Erdély. – Egyrészt a válogatott miatt kevesebb felkészülési időnk volt együtt, másrészt a pandémiás helyzet miatt nem nagyon tudtunk osztrák ligás vagy hasonló szintű csapatokkal játszani. Összességében nem volt a legideálisabb a felkészülés, de kihoztuk belőle a maximumot. A bajnokság elején nyertünk mérkőzéseket, és a lendület vitt minket tovább. Jól tudtunk reagálni a sérüléshullámra is. Az igazán fontos mérkőzéseket kis szerencsével mindig meg tudtuk nyerni. Ilyen volt az utolsó Dornbirn, vagy a vasárnapi Ljubljana elleni találkozók. Kiestek kulcsjátékosok, de mindenki beletette az extra munkát, úgyhogy összességében jó szájízzel tudtunk eljönni a válogatotthoz.

Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A megszokotthoz képest a sérültek miatt jóval kisebb a fehérvári különítmény Sean Simpson keretében. A Hydro Fehérvárból Erdélyen kívül Horváth Milán, Magosi Bálint és Mihály Ákos készül a nemzeti csapattal. A Sárközy Tamás Emléktornán a mieink csütörtökön 19 órától Olaszországgal, míg szombaton 16 órától Ukrajnával mérkőznek meg. Előbbi csapattal kapcsolatban frissebb az együttes élménye, hiszen az augusztus végi rigai olimpiai selejtezőn találkozott egymással a két csapat, akkor 2-1-re a magyarok nyertek.

– Mi és az olasz válogatott is megfogyatkozva érkezik a tornára. Ha jól tudom, nyolc ember hiányzik abból a keretből, akik ellen Rigában játszottunk. A két nap alatt sok újdonságot nem vittünk bele a taktikába, más alapanyaggal, de ugyanazt próbáljuk majd játszani, mint Rigában. Arra kell koncentrálnunk ebben a pár napban, hogy az augusztusi játékunkhoz képest javítani tudjunk, akkor voltak hibáink és rosszul sikerült harmadaink is. A tornán arra kell majd törekednünk, hogy hatvan percen keresztül játszunk jól, és ne legyen játékrész sem olyan, mint a lettek elleni utolsó harmad (0-8).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában