Videoton Baráti Kör

2021.11.28. 08:30

Ismét lesz majd fociünnep

Egy esztendő kimaradt a Videoton Baráti Kör által szervezett futballfesztiválok sorából, idén azonban, mint elhangzott a VBKE sajtótájékoztatóján szeretnék megrendezni, méghozzá a Videoton 80 éves alapításának jegyében.

Káldor András

Évek óta színvonalas meccseket látunk a kupán

Forrás: FMH-archív

Juhász László főszervező természetesen teljes mellszélességgel kiállt a torna mellett, de kizárólag az utóbbi időben meghozott érvényes szabályok mellett.

- Nagyon bízom abban, hogy a tavalyi torna elmaradása után, idén megrendezésre kerül. Az előző évben 2020, a nemzeti összetartozás éve volt, és ennek jegyében szerettünk volna egy nagy nemzetközi tornát összehozni. A pandémia azonban rendesen ezt rendesen felülírta, és mint érzékelhető, idén sem lesz sokkal jobb a helyzet. Annyiban különbözik, hogy sokkal több a beoltott, és így egyelőre a jelenlegi szabályok szerint egyértelműen megtartható a torna, ám a saját kalkulációm szerint két hét múlva, azaz péntek, december 10-e lesz az a határidő, amikor ki kell majd mondani száz százalékkal, hogy megtartható lesz-e vagy sem. Abban reménykedem, hogy bármilyen törvényi rendelkezés, jogszabály, vagy szigorítás lép életbe, addigra megtudjuk, mi lesz a folytatásban. Amennyiben nem lesz hátráltató tényező, akkor biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy megtartjuk a rendezvényt. Azt mondják, hogy a járványgörbe december közepe, plusz-mínusz egy hét lehet. Örülnék annak, ha meg tudnánk tartani a tornát, és úgy is tervezzük,  és az előzetes jelentkezésekből is azt látjuk, hogy egy lényegesen kisebb létszámú lesz a megmérettetés. A kísérőrendezvényeket, amelyek a korábbi években színesítették a programokat, kivettük, idén egyértelműen a futballra fókuszálunk, és méltóképpen meg szeretnénk ünnepelni a Videoton 80 éves alapításának évfordulóját – tájékoztatott a Juhász László. 

Az előző kiírásokhoz képest 16 csapattal számolnak, de azok a gárdák, akiket érdekel a torna, még van idejük, és egészen december 6-ig nevezhetnek.  

A program szerint az első napon, december 27-én a +38 évesek számára rendeznek Öregfiúk tornát, majd december 27-28-án az Amatőr Felnőtt Kupára kerül sor. Természetesen a Profi Nemzetközi Kispályás Ünnepi Futballfesztivál három napos lesz,  2021. december 28-29-30.-án mindegyik napon reggel 8.00 és 22.00 között fő versenyként zajlik, négy négyes csoportban, utána pedig egyenes kieséssel. 

A profi felnőtt kupa játékideje 2x13 perc, lesz, a meccsek a szabályok szerint védettségi igazolvánnyal látogathatók, míg azon játékosok, akik ilyennel nem rendelkeznek, csak az adott összecsapásokon vehetnek majd részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában