Kézilabda

2021.11.25. 22:14

Edzőmeccsnek tökéletesen megfelelt

Az Alba Fehérvár KC felkészülési mérkőzésen kétgólos vereséggel zárt Angola ellen.

Káldor András

Gerhát Kincső négyszer vette be az angolai kaput

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Alba Fehérvár KC – Angola 28-30 (12-15) 

Vezette: Horváth P., Marton 

Alba FKC: Tóth N. – Triscsuk 7, Domokos 5, Bodizsár, Varga E. 2, Utasi 6 (1), Háfra L. Csere: Dányi, Kubina (kapusok), Gerhát K. 4 (1), Sulyok 2, Bardi 1, Szarka A. 1, Takó, Dubán. Vezetőedző: Boris Dvorsek 

Angola legjobb dobói: Pascoall 6, Macheda 5, Paulo, Ojnialo 4-4 

Kiállítások: –, ill. 4 perc 

Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3 

 

Angola női válogatottja már két hete Székesfehérváron edzőtáborozik a december 2–19. között Spanyolországban megrendezésre kerülő világbajnokság előtt, és kapóra jött számukra, hogy az Alba is kisebbfajta alapozásba kezd, hiszen a K&H Liga küzdelmei egészen december végéig szünetelnek. Az Alba vezetőedzője, Boris Dvorsek is ott volt már csapatával a találkozón, az Achilles-ín-műtétje után lábadozó szakember kerekesszékben ülve követte a mérkőzést. A lelátóról tekintette meg ezt a hatvan percet Töpfner Alexandra is, aki végül nem került be a vb-re utazó keretbe. 

Négy percet kellett várni az első találatra, miután Triscsuk Krisztina kihagyott egy hetest, de ezt a gólt a vendégek érték el, akik a folytatásban is lendületesen játszottak. Így nem véletlen, hogy Helena Paulo vezérletével a 8. percre négygólos előnyt kovácsoltak, 1-5. Csikorogtak a fehérvári kerekek, igaz, egy soha nem látott összeállítású együttes kezdett, a francia iskolán nevelkedett ellenfelük pedig nem engedett a szorításból, bár a szünetre valamelyest csökkent 5-6 gólos előnye. Egyedül Triscsukkal bírtak nehezen, ő hét gólig jutott a félidőben, egyáltalán nem Tóth Nikoletten múlott, hogy 15 gólt kaptak a szünetig. 

A pihenő után az addig visszafogott teljesítményt nyújtó Utasi Linda elkapta a fonalat, és a vendégek előnye olvadni látszott. A 39. percben Domokos Dalma ejtése az egyenlítést jelentette (19-19). De ez pillanatokig tartott, mert három perc múlva visszaállt a négygólos mínusz. A végére a különbséget csak kozmetikázni tudták a házigazdák. A meccs tökéletesen megfelelt arra, hogy lássa Dvorsek, min kell javítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában