Frissen Fejérből

2021.10.14. 17:33

Tiroli túrára indult a Hydro Fehérvár AV19

Az ICEHL pénteki napján megkezdi idei első tiroli túráját a Hydro Fehérvár AV19, először Innsbruckban lépnek jégre Terbócsék.

Beke Zsombor

Terbócs István (34)

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Volán a második helyről várhatja kilencedik bajnoki mérkőzését. A múlt hétvégén két hazai derbit vívott meg a Hydro Fehérvár AV19, először a Graz volt a vendég, majd a Dornbirn érkezett a Raktár utcába. Előbbi találkozót 3-1-re nyerte a Volán, míg vasárnap ilyen arányban kapott ki Kevin Constantine együttese. Ezzel a gárda elveszítette hazai veretlenségét, de pánikra semmi ok, hiszen az elmúlt mérkőzéseken fehérvári helyzetből nem volt hiány, csak a lövési hatékonyság esett némileg vissza. A tiroli túra során pénteken Innsbruckban, majd szombaton Bolzanóban lesz jelenése a Fejér megyeieknek. Mindkét ellenfél a Fehérvár mögött (2. hely, 18 gyűjtött pont) helyezkedik el a tabellán, az Innsbruck kilenc találkozót játszva hetedik 13 ponttal, míg az olaszok a nyolcadik pozíciót foglalják el 12 egységgel. A Volánnak tehát mindkét gárdával szemben van több mint egy győzelmi pontelőnye, de hogy ez így is maradjon, azért sokat tehet a bajnokságban eddig remeklő harmadik sor. Az egységet három nyári érkező alkotja, Terbócs István, Colin Jacobs, és Brady Shaw. Hárman együtt eddig 17 pontot termeltek.

Terbócs István (34)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– A felkészülés alatt éreztem, hogy nagyon jó brigád alakult ki, mind tudásban, mind az öltözői hangulatot tekintve – mondta a klub honlapjának a magyar jégkorong-válogatott kiválósága, Terbócs István. – Újoncként nem tudtam, mire számítsak ligán belül, de reménykedtem hasonló startban. A sorunk a felkészülés vége felé állt össze, elég jól működünk együtt, remélem, hogy ez így is marad.

Sortársa, Shaw szerint a titkuk az, hogy nem akarják túlszínezni a játékot. – Mindkét srác különböző. Terbócs egy nagyon nyitott személyiség, míg Jacobs egy kicsit visszahúzódóbb. Ez jó elegy, mindketten remek játékosok, akikkel könnyű együtt játszani. Egymásért dolgozunk, és ha valamelyikünk hibázik, akkor próbáljuk azt a személyt kicsit felrázni és kisegíteni. Hasonló a stílusunk, egyszerű játékra törekszünk mind a hárman. Próbálunk minél gyorsabban felérni az ellenfél kapuja elé, nem színezzük túl a játékot. Egy olyan sort akarunk alkotni, amely ellen nehéz játszani.

A pénteki, innsbrucki mérkőzés 19.15-kor kezdődik majd, míg Bolzanóban szombaton 19.45-kor kezd majd a Hydro Fehérvár AV19.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában