jégkorong

2021.10.28. 18:09

Az első győzelem Horváth Dominik felnőtt pályafutása során

A Titánok jégkorongcsapata vasárnap begyűjtötte az első rendes játékidős győzelmét az Erste Liga idei kiírásában. A siker a Fehérvár kapusának, Horváth Dominiknek emlékezetes marad, hiszen a fiatal hálóőr felnőtt pályafutása első három pontjának örülhetett.

Beke Zsombor

Fotó: Titánok/Soós Attila

A 20 éves kapus az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián nevelkedett, és bár több sportágat is kipróbált, gyerekként a jégcsarnokot választotta.

– Kiskorom óta szerettem volna jégkorongozni. Sokáig nem a jégpályára vitt az utam, de később, nyolcéves koromban ide kerültem végül egy iskolai hirdetés nyomán. A hoki előtt egyébként kipróbáltam a labdarúgást, az úszást is, de igazából egyikben sem találtam meg önmagamat, sőt nem is ment jól igazán egyik se. Jégkorongon belül szinte rögtön a kapuban kezdtem, a korosztályomban nem volt sok kapus, és az edző megkérdezte, hogy van-e kedvem a kapuba állni, megtetszett, így ott maradtam. Szinte még csak korizni tanultunk, amikor én már kapus lettem.

Az utánpótlás évekből Horváth egyaránt büszke a Fehérvárral elért korosztályos bajnoki címekre, valamint az U20-as válogatottal megnyert világbajnokságra. A Titánok együttesében a 2019/2020-as idényben mutatkozott be tétmérkőzésen, de mindössze három találkozón jutott szóhoz. A tavalyi szezonban sem kapott sok játéklehetőséget, elmondta, ez utóbbi év volt eddigi pályafutása legnehezebbje.

– Az első évben inkább még az U20-as gárdában kaptam szerepet, a Titánoknál keveset védtem, de ennek ellenére fontos tapasztalatokat gyűjtöttem. Később szerződést hosszabbítottunk, majd a következő, teljes szezonban már az Erste Ligás csapattal készültem, de nem kaptam sok lehetőséget. Nehéz volt, a tavalyi évad inkább az edzésről szólt, mint a játékról. Sokat segített az elmúlt évben Székely Csaba kapusedzőnk, külön is dogoztunk, hogy meglegyen a meccshiány mellett is a megfelelő terhelés. Ilyen szituációban nem voltam még, örülök, hogy vége van, szerencsére ez az év már teljesen más, az idei szezonnak újult erővel vágtam neki. Sokkal több lehetőséget kapok, amivel igyekszem is élni. Nagyon jó a munka, ami a csapatnál és a kapusoknál folyik, mindenki számára kamatozó év lesz ez a mostani.

Fotó: Titánok/Soós Attila

A 2021/2022-es Erste Liga nem indult könnyen a Titánok számára, hiszen az első pontszerzésre 10 fordulót kellett várni (az Újpest kapott ki Fehérváron büntetők után), majd vasárnap, a DVTK Jegesmedvék otthonában az első rendes játékidős győzelem is összejött a fiataloknak. Utóbbi sikerben Horváth bravúrjai sokaságával oroszlánrészt vállalt, sőt a 20 esztendős hálóőrnek ez volt az első győzelme felnőtt pályafutása során.

– Nagy kő esett le a szívemről. Harmadik éve kapok lehetőséget a csapatnál, de idén vagyok rendszeresen a keretben. Nagyon jó volt ennyi idő után nyerni Miskolcon, sokat jelentett az újabb pontszerzés a csapat számára. Minden téren egy kompakt meccset játszottunk, építkeznünk kell tovább, és folytatni a kemény munkát.

A Titánokra pénteken nehéz ellenfél vár, Horváthék 18.40-kor a címvédő Csíkszeredát fogadják a Raktár utcában. Az Erste Liga Halloween program keretein belül aki jelmezben érkezik, értékes ajándékokat nyerhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában