jéghoki

2021.09.01. 22:35

Mihály Ákos: túl az első gólon a felnőttválogatottban

Az elmúlt hétvégén a rigai olimpiai selejtezőn vett részt a magyar férfi jégkorong-válogatott. A tornán összesen kilenc fehérvári játékos szerepelt a mieink keretében, köztük volt Erdély Csanád, és az első válogatott gólját szerző Mihály Ákos.

Beke Zsombor

Mihály (piros) először volt eredményes a válogatottban

Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A Sean Simpson vezette magyar válogatott jól kezdte a lettországi selejtezőt, hiszen Franciaország ellen 2-0-ás harmaddal nyitottak a mieink, az első gól pedig kifejezetten látványosra sikerült. A két fehérvári, Hári János és Erdély Csanád játszott össze, utóbbi a lába közötti passzal szolgálta ki klubtársát. A folytatás azonban nem sikerült a csapatnak, a franciák végül fordítani tudtak, majd következett az A csoportos Lettország elleni mérkőzés. Azon a találkozón az első két harmadban csak egy góllal vezetett a házigazda, de aztán jött a harmadik harmad és a magyar válogatott sosem látott összeomlása, ebben a játékrészben nyolc gólt kaptak a mieink. A selejtező zárásaként Erdélyék a szintén A csoportos Olaszországgal találkoztak, 2-1-re győzött Sean Simpson együttese. A Hydro Fehérvár két támadója, Erdély Csanád és Mihály Ákos is érthetően kissé felemás érzésekkel tekint vissza Rigára.

– Azt gondolom, hogy a kepésségeinkhez mérten játszottunk két nagyon jó mérkőzést a franciák és az olaszok ellen – nyilatkozta lapunknak Erdély. – A lettek elleni találkozó harmadik harmada volt a torna fekete foltja, amelyet ki szerettünk volna javítani az utolsó mérkőzésen. Összességében az, hogy egy A csoportos csapatot tudtunk megverni, mindenképpen előrelépés a válogatott szempontjából.

Mihály (piros) először volt eredményes a válogatottban
Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

– Összességében kicsit csalódott vagyok, mert bár voltak olyan periódusok, amikor jól játszott a csapat, de a lettek ellen egy harmadon keresztül olyan játékot mutattunk, ami nem illik a magyar válogatotthoz – mondta Mihály.

A Lettország elleni mérkőzésben furcsa kettősség volt, hiszen a mieink a második harmadban nagyon jól játszottak, több lehetőségük volt az egyenlítésre is.

– Az első két játékrész sok energiát kivett belőlünk, ugyanakkor még ebben az esetben sem szabad így, feltartott kézzel hagyni az ellenfelünket játszani. Ez egy olyan pofon volt, amiből nem volt egyszerű felállni sem csapatként sem egyéni szinten. Tudtuk, hogy a záró napon be kell bizonyítanunk, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig. Tartoztunk magunknak és az országnak is annyival, hogy az olaszok ellen a lehető legjobb formánkat nyújtjuk – idézte fel Erdély a történteket.

A franciák elleni szép Erdély-gólpassz Hárinak
Fotó: MM / MJSZ

A torna utolsó mérkőzése Olaszország ellen Mihály Ákosnak különleges volt, hiszen először talált be a felnőttválogatottban.

– Természetesen nagyon örülök az első gólomnak. Úgy érzem, keményen dolgoztam az egész hétvégén, úgy voltam vele, hogy nem görcsölök rá, jön majd magától a gól. Bartalis Istvántól kaptam egy szép passzt a kapu előtt, nekem már csak be kellett ütnöm a korongot. Már az nagy megtiszteltetés volt, hogy ott lehettem Rigában, hiszen ezért dolgoztam éveken keresztül. Amikor a korong a hálóba került, egy újabb kitűzött célomat értem el, ami a jövőre nézve nagy motivációt ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában