éves találkozó

2021.09.28. 20:26

Harcművészek a Velencei-tó partján

A Mushinkai Aikido Egyesület idén immáron harmadszorra rendezte meg a velencei-tavi harcművészek éves találkozóját, melyet a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint a nadapi és velencei önkormányzat is támogatott.

S. Töttő Rita

A harcművészek találkozója Velencén

Fotó: Albert-Győrfi Viktória

Az idei évben a harcművészek találkozója az ikonikus nadapi helyszínről, a szintezési ősjegytől ezúttal a velencei focipályához költözött ki múlt hétvégén, ahol a Zöldliget iskola Teker a suli kerékpáros rendezvényével és más sportágak bemutatóival kapcsolódott össze, hogy sportágválasztó eseményként több helyi lakost érhessen el – mondta el a főszervező, Pasqualetti Gergő.

A harcművészek találkozója Velencén
Fotó: Albert-Győrfi Viktória

A másik változás – emelte ki -, hogy a rendezvényt idén Nagy Ferencről nevezték el, aki a velencei dzsúdó szakosztály vezetője, majd a Velence Térségi Sportegyesület alelnöke volt és sajnálatos módon ez évben elhunyt. Ismét bemutatkozhattak a karate, a dzsúdó, az aikido és a brazil dzsiu-dzsicu gyakorlói, mégpedig az Európai Sporthét részeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában